Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsülései, 1960-1961

1960. decmber 3.

- 4 Tamássy elvtársnak köszöni a létszám növeléssel kapcsolatos 'be­jelentését. 1961-ben a takarékosságra irányuló erőfeszítéseket fokozni fogják. MegköszöniBoros elvtárs elismerő szavait és a jövő­ben is igyekezni fognak, hogy munkájukat a legnagyobb lelkiismere­tességgel végezzék. Igazgató javasolja, hogy a Tanács fejezze ki elismerését a Terv- és Pénzügyi Osztálynak a gazdálkodás terén kifejtett tevékenységéért. A kiküldetési keretet illetően kéri, hogy a követ­kező évre minden tanszék készítsen pontos tervet, az előre nem lá­tott utakat figyelembe véve. Törekedni fognak, hogy a kiküldetési keretet a jövőben tanszékekre bontsák. Anyagkönyvelés vonalán ma­rad a régi rendszer. A pincém ^helyeket végleges helyükre még ez üvegházak fűtésénél való felhasználására vonatkoz o^ervét a disz- növénytermesztési tanszék készitse el és december végéig juttassák el a Minisztériumhoz. Tamássy elvtársnak a főiskola létszám fej­lesztésével kapcsolatos bejelentését örömmel veszik tudomásul. 2./ Igazgató felkéri Velich Sándort, hogy a tangazdaságok tevékeny­ségéről szőlő jelentéssel kapcsolatban kiegészítő jelentését tegye meg. Velich Sándor; /írott anyag Velichnél/ Kérdések: Qoraokos -János: Soroksár vonatkozásában üvegház komplexum építésére lehet-e számítani a jövő évben? Tamássy István: 1./ Hány növényt fognak termelni a két gazdaságban konkréten? 2./ A beszámolóból nem tűnt ki, hogy a harmadik negyed­évi mérleg analízise alapján milyen intézkedéseket kívánnak tenni a hozamok növelésére, önköltségcsökkentésre? 3./ Milyen elgondolása van a Faiskolának az egyszerűbb üzemvitel biztosítására? 4./ Mi az oka a dísznövény- és szőlőfaiskola ráfizetéses voltának mindkét gaz­daságban? Ki a felelős; milyen intézkedéseket tettek ebben az évben ennek a termelési veszteségnek az ellensúlyozására, mit kívánnak tenni a következő évben? 5*/ Tudomása szerint Szigetcsép 2oo.ooo forint nyereséget tervezett előreláthatóan, mégis 4oa.ooo forintos vesztesége lesz? Mit lehet tenni a veszteség csökkentésére az mér­legzárásig,. milyen tanuslgokat vont le ebből a vezetés. 6./ Mit szól a tangazdaságok vezetősége az 1961-es előzetes tervhez, mely szerint mindkét gazdaságnak abszolút nyereségesnek kell lenni? Dobray Endre? Az állattenyésztés eredményessége érdekében milyen a beruházás mértéke? Milyen az állatállomány fertőzöttsége? Somos András; Hangsúlyozza , hogy az oktatási és kutatási tevékeny­ségnek is kifejezésre kell jutni az eredményeknek. Ezek értékmuta­m v

Next

/
Oldalképek
Tartalom