Magyar (Királyi) Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanári kar ülései, 1945-1946

1945. szeptember 18.

- 3 ­Urvnokos János rámutat azokra az előnyökre, amelyeket a budapesti el­Főerősségümk, hogy Budapesten vagyunk, vidéken jelentéktelenségbe sor­vadnánk. Aggálya, hogy a termesztésre a helyi adottságok nem a legjob­bak. Jelenlegi helyünkön azonban még rosszabbak. Ha megfelelő pénz áll majd rendelkezésünkre, demonstrációk és kutatások céljára alkalmassá lehet majd tenni a talajt. Aggódik, hogy megkapjuk-c majd a befekte­téshez szükségesnagy összegeket. 3)r. Okályi Iván leszögezi, hogy a kar már döntött a múltban s vállal­ni kell továbbra is a kastély ügyét. Mohácsy Mátyás hangoztatja, hogy a kar magáévá tette a kiscelli kas­télyban való elhelyezés tervét, mert jobb mintha vidéken kellene átte- lepedn'ink. Dr. Mándy György kéri, hegy felszólalását tekintse a kar semmisnek. A prodólún ismerteti a kiscelli kastély részletkérdéseit. A templom egyelőre rom mar d, később itt lehet nagy auditóriumokat épiteni. Az internátus elhelyezhető azonnal, Egyes tanszékek is azonnal beköltöz­hetnek. A kar zöme egyelőre régi helyén marad. A kastélyhoz tartozó minden kertet átveszünk, de itteni kertjeinket addig tartjuk, amig szükséges. A menza egyelőre a régi helyén tartandó fenn. A kastélyba két családos altiszt kiköltözhet. Pontos, hogy az Üzemek megindulja­nak. Egy melléképület a technológiai tanszék és üzem elhelyezésére al* kalmas. Kijavítva és átalakítva ezenkívül a főépületben egy szoba tartoznék eh?,ez a tanszékhez. A magvizsgáló intézet és a zöldégter- mesztő üzom egyelőre marad, de a kastélytól távolabb fekvő melléképü­letben is bér ndezkedik és a főépületben egy szobát kap. Egy intéze­ti tanár az egyik melléképületben lakást kap. /Mészáros József/. A szőlőtelepítésre alkalmas lejtőkön a telkesitési munka azonnal megin­dítandó, esetleg a temető lejtőjén. A két gyümölcstefmesztési tanszék a szőlőművelés! és a gyakorlati tanszék egymásközt ossza fel a terü­letet. helyezkedés a tudományos munka és az oktatás sze pontjából biztosit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom