Jersey Hiradó, 1956 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1956-12-13 / 50. szám
JERSEY HÍRADÓ A PUBLIC SERVICE TERJESZKEDÉSE Lyle McDonald a Public Service Electric and Gas Company Igazgatósági elnöke október 15-én egy értékpapír felülvizsgáló ülésen kijelentette, hogy a vállalat mostantól kezdve 1965-ig több mint ezer millió dollár befektetést fog eszközölni, hogy lépést tarthasson a villany és gáz szolgáltatást érintő fokozott követelményekkel. A társaság villanyszoolgáltatási kapacitása i 985-ben előreláthatólag eléri majd a 4.000.00 kilowattot, ami pont duplája a múlt évi legnagyobb teljesítménynek. A Public Service Electric and Gas Companynak jelenleg egy újabb 1.000.000 kilowattos áramfejlesztő kapacitása van konstrukció alatt. Ennek egy része az uj Lindenben levő 450.000 kilowattos telep, amely 1957-ben kezdi meg működését és a Bergen megyében épülő uj 550.000 kilowattos telep, amelynek egyik egysége 1958-ban, a másik pedig 1959-ben lép üzembe. Ezenkívül egy 300.000 kilowattos turbinás áramfejlesztő is áll ‘megrendelés alatt, amit 1950-ban szándékoznak üzembe helyezni. Naha a Public Service egyenlőre nem vette tervbe atomerőre berendezett telepek építését, a vállalat évek óta mégis anyagiag járul hozzá a Detroitban székelő Atomic Power Development Associates fenntartásához, ahová több szakmérnököt is delegált. A vállalat gázüzemei is hatalmas mértékben növekednek, ami főleg a gázfűtés hirtelen népszerűségének tudható be. A Public Servicének jelenleg több mint 120.000 házi gázfüia iogyasztója van, ami tekintetbe véve, hogy ezeknek a száma 1950-ben csak 49.000 volt ezzel összehasonlítva egy 270 százalékos növekedésnek felel meg. 1951 és 1955 között a Public Service Electric and Gas Company több mint $388 milliót fordított telepeinek fejlesztésére és $24 milliót kötvénylejáratai fedezésére. Az igazgatósági elnök a Public Service Coordinated Transport helyzetének javulásáról is beszámolt. Ez a közlekedési vállalat, amely a Public Service Electric and Gas Company alvállalata ez amely a múltban főleg a magas munkabérek e:s alacsony viteldijak miatt nem tudott soha hasznot kimutatni, ez évben, előreláthatólag több mint $500.000 haszonnal fogja zárni ^ mérlegét. Ez főleg a márciusban engedélyezett viteldíj emelésnek és az elmúlt évek alatt történt befektetések eredményeinek tudható be. Trenton város hivatalos Pontos kiszolgálás és olcsó ón temetkeznie INGLES8Y J, JÁNOS j magyarok temetkezési rendezője 432 HAMILTON AVE. Trenton New Jersej Telefon OWeu 5-6546 Stop pain of piles today at home —or money back! In doctor’s tests, amazing new Stainless Pazo* instantly relieved piles’ torture! Gave internal and external relief! & medically-proved ingredients including Triolyte, relieve pain, itching instantly! Reduce swelling. Promote healing. You sit, walk in comfort! Only stainless pile remedy. Stainless Pazo® Suppositories or Ointment at druggists. ^Trademark of Grove Laboratories, Inc. Ointment and Suppositories. SOME FUN! Robbinsville Trailer Sales Inc. az állam legnagyobb trailer dealer je. A Robbinsville Trailer Sales Inc. államunk legnagyobb trailer dealer; e — amelyet bizalommal keresnek fel az egész államból azok, akik érdeklődnek az automobil trailerek iránt. Ma az automobil trailerek óriási fejlődésen mentek át. Valaha ezek kis szűk szobács. kákbál állottak, — ma egy modem trailer automobil valósággal egy kerekekre felszerelt kellemes, kedves kis ház egy igazi otthon minden kényelmével. Konyha, kitchenette, fürdőszoba, — hálószoba, ebédlő; egyaránt .megtalálható a iraílerben, Villanyvilágítás, refrigerator, és minden kényelem, amely egy igaz’ otthont tej lemez. A Robbinsville Trailer Gales Inc. azonkívül óriási és kényelmes trailer parkkal is rendelkezik, ahol száznál több trailer tulajdonos lakik a szép és kényelmes trailer otthonokban. ' Ennek a nagyszabású vállalatnak a pénztánoka a népszerű Andrew T. Gazsi, akit bizalommal keresnek fel óz érdeklődők, — tudva azt, hogy Mr Gazsi mindig a vevők szempontjait tartja a legfontosabbnak — ezen épült fel a Robbinsville Trailer Sales Inc. országosan elismert jó hírneve. Akit érdekelnek a trailer otthonok, keresse fel bizalommal vételkötelezettség nélkül a Robbinsville Trailer Sales Inc. céget Robbinsvillen és nézzen körül. Nagyon kellemes meg-A MAGYARNAK NEM SZABAD... A .madárnak szabad Ágról ágra szállni, De a magyarnak nem szabad Télidében fázni. Akinek a tankja olajjal van tele • Sohase fog, fázni, kellemes lesz tele Akinek pincéje meglesz töltve szénnel Nem törődik az idővel hideggel és széllel. A magyarság szenese LINZENBOLD M. ISTVÁN Szenet és olajat Csak ő szálliit tisztán Ha akarja, hogy házában Télen is nyár , legyen Olajai és szenet LINZENBOLD-nál vegyen. Pista barátunknál Mindig az a fontos Hogy a kiszolgálás Gyors legyen és pontos. Ha valaki nem hiszi Hívja fel. még máma Harminchárom-négYSzáznegyvenkilenc A telefonszáma És ha e szám elé egy EX-eí is tesz ’Mire a kagylót leteszi a rendelés ott lesz. MERCER COUNTY Founded by MORRIS GERENDAY alapitól»« Megjelenik minden csütörtökön Szerkesztő és kiadó: GERENDAY D. MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: 27 Hancock Ave. Trenton 10. N. J EXport 3-4910 Egyes szám ára 5 cent Published every Thursday Editor and Publisher: NICHOLAS D. GERENDÁT Editorial and Publishing Offica 27 Hancock Ave. Trenton 10. N i EXport 3-4910 Single copy 5 cents Entered at Second-Class Mail Matter November 30th, 1921, at the Po* Office in Trenton, N. J., under the Act of March, 1870. A Szent István Segélyző' Egylet roeblingi fiókosztálya tisztviselő választási gyűlést tart A Szent István Segélyző Egylet roeblingi fiókosztálya folyó hó 16-án vasárnap délelőtt (9) kilenc órai kezdettel fogja tarfanii évzáró és tisztviselő választási gyűlését a Magyar Otthon dísztermében. Kérjük a tagtársak kivétel nélküli szives megjelenését. Tisztelt tagtársak! Nagyon szép, hogy az egyletnél lévő befizetéseinket pontosan eszközöljük, ezzel biztosítjuk magunknak a segélyezésst ha a szükség mekivánja azt. Tagtársak, ezzel még nem róttuk le kötelességünket az egylet iránt. Ha már egész éven ái' nem tartjuk kötelességünknek a gyűlésen való megjelenést, legalább a december havi gyűlésre jelenjünk meg, hogy az 1957-ik évre a tisztviselőket meg lehessen választani. Ennyi? minden tag megtehet, s ezzel tartozik az egyletének, mert nagyon sok esetben a nemtörődömség nagyon rosszat szül A pónzszedés pontosan reggel <9) kilenc órakor kezdődik és 12 óráig tart. Abban, a reményben, hogy ezen a tisztviselő választási gyűlésen minden tag jelen lesz, vagyunk c Tagtársi tisztelettel Ifi. Sabó János, elnök Bojtos Dezső, titkár i-t>0 bau alapítva — NF VÁRJON •*-*YVTt «utójára, otthonára, bu hogy minden gondlói mentet legyen Kere«*e fel FRANK MESANKO ingatlan forgalmi irodáját 70Z CASS ST., TRENTON, N. J a Hudaon Street tarkáé. Fordításokat szakértelemmel »* ‘ géz. — Közjegyző ügyek, ok tnányok hiteletitéte ponto« alintézétj nyernek J A PAPER-” használata nemcsak az írást, hanem a szerkesztést is megkönnyíti. DR. HERBERT J. BELL SZEMORVOS SZEMVIZSGÁLAT Telefon 373 W. State St. EX 3-4468 Trenton 8, N. J FIGYELEM SZENT ISTVÁN EGYLETI TAGOK. A Szent István Segélyző Egylet roeblingi fiók osztályánál titkár változás történt, ennélfogva kérem a tagtársakat, hogy betegséget, halálesetet, valamint minden az egyletet érdeklő ügyet az újonnan megválasztott titkárnak jelenteni szíveskedjenek. Az uj titkár Bojtos Dezső, 158—-3rd Ave., Roebling, N. J. Telefon Florence 7-0428-M. Bojtos Dezső, titkár. TAKARÉK BETÉTEK . Hsmsmn®) mHIS PAYMENTS Wish DECKER'S DAIRY fARM Milk — Ice Cream Bax ROUTE 25 near Hightstown Cal! EXport 4-5623 for Home Delivery in Dairy Producta Itching Torture PROMPTLY RELIEVED A doctor’s formula—soothing antiseptic Zemo—promptly relieves the itching, burning of Skin Rashes, Eczema, Psoriasis, Ringworm and Athlete’s Foot. Zemo stops scratching and so aids heal-Fy ing of irritated skin.^l%^J[J[Jt\/ COLD SUFFERERS Get STANBACK, tablets or powders, for relief of COLD DISCOMFORTS. The STANBACK prescription type formula is a combination of pain relieving ingredients that work together for FASTER RELIEF of HEADACHE. NEURALGIA and ACHING MUSCLES due to colds. STANBACK also REDUCES FEVER. SNAP BACK with STANAACK. HIVATALOS ÓRAK HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG REGGEL 9:30-TÓL DÉLUTÁN 5 ÓRÁIG EZEK A HÚSTERMÉKEK a legfinomabbak és ennél jofebak nem készíthetők. — A legtisztább és legegészségesebb Ipari telepen készülnek JOSEPH SEILER & SONS, INC. 129 Ashmore Ave. Trenton, N. J. na husnemüt vásárol az üzletben, erélyesen ragaszkodjék ihfioz hogy SEILER védjegyű áruval szolgáljon a kereskedő, meri akkor a legjobbat kapja Mindennemű hústermékek hires specialistái IT NEVER FAILS Lukács Ernőné Váczi Jolán zongora művész és tanár Előszeretettel foglalkozik magyar gyerme kék zongora tanításával. — Kezdő és haladó tanítványok jelentkezzenek: 42 S. Clinton Ave. alatt lévő iskolájában Telefon: EX 3-0496 A STUDIO LÉGHŰTŐ AIR CONDITIONED KÉSZÜLÉKKEL VAN FELSZERELVE 1935 decsmber 13. CHARTERED 1S44 A / THE Trenton Saving Fund ^ ra-us üst vtm nun Society .