Jersey Hiradó, 1954 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1954-12-23 / 51. szám
IEHSE Y.~H I R A D O 1954 december 23. HOZZÁSZÓLÁS AZ EGYESÜLÉS KÉRDÉSÉHEZ Irta: Dr. REMÉNYI JÓZSEF, egyetemi tanár. A magyar emberről ellenségei is megállapítják, hogy vendégszerető, nyiltszivü s a segítségre szorulót nem utasítja el magától. Ugyanakkor azonban nemcsak ellenségei, hanem barátai is azzal vádolják, hogy összeférhetetlen természetű, amiről gyakran nemcsak egyéni sorsa, hanem a magyar nemzet történelme is tanúskodik. Vájjon igazak-e ezek az általánositások? Persze más népek és' nemzetek is zavaros, nem egy ízben teljesen téves elbírálásban részesülnek. A töredék-igazságok veszedelmesek, mert a tudatlannal elhitetik a tudást, a felszínessel az alaposságot. Gyarlók vagyunk s az egyetemes látóhatáru igazság világában sokszor tájékozatlanok. Behódolunk a külsőségnek, amikor azt véljük, hogy a valóság győzött meg bennünket igazságáról. Ám gyarlóságunk ellenére néha megbízható Ítéletünk. Megbízható például, amikor kijelentjük, hogy a magyar nemzet tragédiáját ismételten is az összeférhetetlenség okozta; tulgyakran egymásnak estek azok, akiknek szeretniők kellett volna egymást, vagy legalább is együttmüködniök. A nemzet tragédiája természetesen más okokkal is magyarázható, ám ahhoz kétség nem férhet, hogy a "turáni átok"-nak mondott gáncsoskodás, gyanakvás, félreértés lényegesen hozzájárult a tragikus állapothoz. A fenti elmélkedés annak köszönheti időszerűségét, hogy immár hónapok óta tárgyalások folynak a Verhovay Segély Egylet és a Rákóczi Segélyző Egyesület megbízottai között a két intézmény egyesülése érdekében. Hirek szerint a tárgyalások eredménnyel biztatnak; csakis idő kérdése e kívánatos terv megvalósitása. A két intézmény "belső életét" nem ismerem. Annyit tudok, hogy mindkét egylet hasznos és szükséges tényezőbe az amerikai magyar életnek s hogy irányitói lelkiismeretesek s tisztában vannak a tagságnak tartozó feladatukkal. Minden bizonynyal olyan erkölcsi, társadalmi és gazdasági okok jelentkeztek, (Folytatása a következő ohlulon) GRAYSON’S Függöny és háztartási cikkek departmentje 127 E. STATE ST., TRENTON, N. J. jöjjön be és nézzen körül, tekintse meg óriási választékunkat az ui szezonban FÜGGÖNYÖK • ABLAK FÜGGÖNYÖK • KÜLÖNFÉLE SLIPCOVEREK • AGYTAKARÓK • FÜRDŐSZOBA FÜGGÖNYÖK • SLIPCOVER ANYAGOK • AJÁNDÉKTÁRGYAK HÍRES GYÁRTMÁNYOK, ALACSONY ÁRAK Használja fel LAYAWAY SZER VICE PLÁNUNKAT MAGYARUL BESZÉLÜNK Mindenféle tejtermékek házhoz szállítása Ugyancsak a legfinomabb házilag készült Ice Cream (fagylalt) házhoz szállítása. LENNERT JÁNOS magyar tejes 190 HOME AVENUE TRENTON. N. J. Telefon szám: EXport 3*1225 Colorful success story of Leon M. Seitlicher is pod example for young political aspirants The political career of Leon M. Schlicher is one of work and learning politics from the ground floor up. Born in Tren-Leon M. Schlicher ton, New Jersey November 3, 1899, he was educated in Trenton schools and graduated from Rider College in 1918. In 1924 he entered the general insurance business and in 1936 organized the Mercer County Underwriters Agency of which he is President. He entered politics in 1936 and re-organized the West End Republican Club and was president for a period of four years. In 1943 he became Administrative Assistant under County Chairman William S. Borden and John Dawson. He became County Chairman of the Republican Party of Mercer County in 1953. He is also Chairman of the Meroer County Board of Elections and President of the Penn-Rite Oil C Company. ' He has held the positions of secretary, treasurer and president of the Mercer County Republican League; former president of the Mercer County Association of Insurance Agents; former president of the West End Republican Club; former president of the Stewards Association of the Crescent Temple and former president of the Mercer County Board of Taxation. Mr. Schlicher is married to the former Myra I. Lister and has one child Lorraine Theyerl. KÉRJÜK előfizetőinket, lepjenek meg bennünket azzal, hogy midőn előfizetésük lejárt — juttassák el azt hozzánk mi nél előbb, hogy ne legyenek hátralékban, s bennünket U kisegítenek azzal, hogy pon tosan eleget tesznek kéré »ünknek. SEASONS CREETINCS DR. ALFRED L. DEAN — ) 900-ban alapítva — , NE VÁRJON j »egyen autójára, otthonára bu : hogy minden gondtó! I -ti'm*» l*s*v*n Keren* fe! FRANK MESANKO ingatUn forgalmi irodái»' 702 CASS ST.. TRENTON * i » Hudton «ark«*» Forditáiokat »za kér telemmel ge*. —- K5z)egyző ügyek, ok mÁnyolc bitele*ité«e pontos elin»ézé»t nyernrk The Crispiest, Tastiest, Healthful and Unmatchable Oyster Cracker known as the “O. T, C.” AMERICAN CANCER SOCIETY For better oyster stews, for better oyster and clam cocktails, for more enjoyable raws, use "O.T.C." Trenton Oyster Crackers. In stews, purees and cream soups; as a different and better breakfast cereal "O. T- C." Trenton Oyster Crackers stand in a class by themselves. Give the children all they want of these crackers—they are highly nutritious and healthful. Nc other after school snaok (spread with jam or cheese) ever pleased a child more. Try them lor a delightful change from other foods. Ask for "O. T. C." Trenton Oyster Crackers at restaurants Oyster Dealers and Grocers. ORIGINAL TRENTON CRACKER CO. Sole Manufacturers TRENTON-, NEW JERSEY Est. 1848 Trade Mark Copyright KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HOGY VÁSÁR. LÁSAIK ALKALMÁVAL MINDENKOR HIVATKOZZANAK LAPUNKRA KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK ‘ / AZ ÖSSZMAGYARSÁGNAK SEASONS GREETINGS Compliments of DR. J. M. WEBER THE SEASONS CREETINCS TO MY HUNGARIAN FRIENDS AND PATIENTS DR. LOUIS GARBER HAPPY HOLIDAYS AND GOOD WISHES OTTS PHARMACY 572 Brunswick Avenue Trenton, N. J. Telephone EX 6-9808 CHRISTMAS CREETINC STAR TEXTILE CO. 865 South Broad Street Trenton, N. J. aw hy.* ért • SSM•SÄlw« et^M^e -Flowers For All Occasions Over 30 Years Experience JAMES A. FREY Florist 949 Liberty St., Trenton, N. Í Phone OW 5-8281 Wifi ia’ds SsJiR isii# . telephone c/w —j-w-rt. PACIFIC APPLIANCE CO. Major Appliances — Televisions ' “Authorized Factory Service” South Broad and Cass Sts. Trentco 10, N. J. Open I :00 a. m. to 9:00 p. m. The BROAD STREET NATIONAL BANK I of TRENTON, N. J. | KÉT TELJES BANK-SZOLGÁLAT: I East State & Montgomery Sts., Trenton, N. J. jg Hamilton & Chestnut Avenues, Trenton, N. J. É i — A Federal Deposit Insurance Corporation tagja — sjf I