Szent Márton kispapjai. Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1943-1944 (Szombathely, 1944)
megkapjátok a kegyelmet. A szemináriumnak csendes, békés munkája után jön a küzdelmes munka. S ez az, hogy odakint majd harmóniába kell hozni a bensőséges lelki életet a külső tevékenységgel. Mert ahogy nem világi paphoz való az, hogy valaki remete módjára visszavonul és csak bensőséges életet élj éppúgy nagyon helytelen utakon jár az, aki csak a külső aktivitásnak él és a benső öntudatos kegyelmi életet nem műveli. Szent Bernátnak van erről gyönyörű írása, amelyben Jenő pápát figyelmezteti, hogy ,,a sok gondod között foglalkozzál egy kicsit többet a saját lelkeddel!“ És ez nem megy máról holnapra. Ezt én mondom nektek, aki már Isten segítségéből 29 esztendős pap vagyok, és akinek egész életemben állandó lelki munkám és küzdelmem, keserű tapasztalataim, néha nehézségeim és bukdácsolásaim e körül voltak, hogy e kettőt harmóniába tudjam hozni. Isten megsegített. Sikerült harmóniába hozni a dolgokat s bensőséges lelki életet élve tudtam kifelé is dolgozni. És azt éreztem meg lelkipásztori munkámban, hogy minél jobban meditáltam reggel — a meditáció pedig (s erről sokszor fogok nektek beszélni a Spirituálist nem zavaró egyetértésben) az ne intellektuális torna legyen, hanem Istennel való bensőséges beszélgetés — ha jól ment a meditáció reggel, vagy ha zavart is volt, de akartam beszélgetni az Istennel, a nap folyamán dolgaimat el tudtam végezni; ha nem meditáltam, vagy nem sikerült a meditáció, a nap folyamán sokkal több nehézség volt. Csak egy kis képet akartam nektek adni, hogy a hivatástokért sokat kell dolgozni, hogy az minél tökéletesebb legyen. Mert ma Krisztusnak, az AnyasZentegyháznak és ennek a magyar földnek egész papokra van szüksége. Egész krisztusi papokra. Igen becsülöm minden papban a különböző képességeket, legyen az repülő, motoros. Rendben van. De az ő főfoglalkozása Krisztus papja, s a többi az csak mellékes legyen! Ez az igazi hivatás! Tehát, a hivatás kegyelméért mindennap egy Memorare-t. És hogyha titeket az élet úgy fog egy kicsikét csábítgatni, és talán az Elöljárók se tudnak megnyugtatni, kérjétek meg, hogy a püspök atyához szabad-e elmenni s a kápolnában mi ketten kibeszélgethetjük magunkat és akkor megmondom, hogy aki a hivatását elveszti, hova jut. Éppen tegnap kérdezte Budapesten egy ismerősöm, hogy hova lett az a kecskeméti ifjú, aki jeles lett az érettségin s aztán azt gondolta, hogy előtte most megnyílt az élet és meg se áll addig, amíg legalább is titkos tanácsos niem lesz . . . s ma egy kopott ügynök, sápadt arccal, lerongyolódva testileg, lelkileg és erkölcsileg. Vigyázzatok fiaim! A hivatást el ne veszítsétek, mert ha ezt elveszítettétek a saját hibátokból, az életben nagyon meg fogjátok érezni és keserűim. A másik, amit mondani akarok: Most, amikor a Szentséges Atya kinevezett, hát a Titkár urak a megmondhatói, mennyi gratuláció érkezett hozzám. És ezek között a gratulációk között volt egy, ami nagyon jól esett, az egykori Spirituálisomnak a gratulációja, aki 8
