Szent Márton kispapjai. Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1943-1944 (Szombathely, 1944)

„Benedictus, qui venit in nomine Domini . .

Nem zúgtak a harangok, nem állott díszkordont a székváros ünneplő diákserege, nem lengtek zászlók, s nem terült díszes virágszőnyeg az érkező Főpásztor elé, mint szokta fogadni új főpásztorait Szent Márton szülővárosa. Csendben jött és egyszerűen, mint Szent Péter ment Rómába, vagy mint az Annuntiatio hírvivő angyala a názáreti Szűzhöz.

Nem zúgtak a harangok, hogy szirénák vagy bombák hangja szét ne verje békés bongásukat; nem volt ünneplő tömeg, mert ma könnyen gyászmenetté változhatott volna, s a zászlók kormosakká, a virágszirmos utcák véresekké.

Ma úgysem a külsőség a fontos, hanem a lényeg. A lényeg pedig az, hogy Főpásztort kaptunk, Apostolutódot, Atyát. Szerető Atyát és jóságosat, aki a szent papság teljével jön, s akinek hatalma van, de szolgálni jött közénk, szolgálni Szent Márton minden gyermekének üdvösségét.

Valami megkülönböztetett boldogsággal vártuk mi, kispapjai, mert hiszen előre különös szeretetéről biztosított bennünket hozzánk intézett kegyes soraiban. ,,A szeminárium lesz az én szemem fénye“ — írta pár nappal jövetele előtt.

Ez a pár szó magában foglalja az Ő atyai szívének odaadó gondoskodását rólunk, de megéreztük azt is, hogy ez az ígéret minket is kötelez. Igen! Szeme fénye akarunk lenni, vagyis olyan papok, akikből sugárzik a krisztusi ember, akikben lobog a lelkesedés, akiktől rettegnek a sátán ügynökei, mert elragadják és visszahozzák az isteni jó Pásztor „egyéb juhait is, akik még nem ez akolból valók“. A magyar rónák munkásai akarunk lenni, a krisztusi béke harangjai.

Szent elhatározásunkra kérjük Kegyelmes Püspök Atyánk áldását és hódolatteljes tisztelettel tesszük le eléje kis évkönyvünket.

Kömíves János elnök.

3