Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1942-1943 (Szombathely, 1943)

Sebesültjeink közt.

Sűrűn érkeztek az elmúlt év folyamán a szemináriumba is zöldszínű tábori lapok. Buzgón, forrón szállt a harcterekre küldött ima, a kegyelmi segítség Istenhez a kinn harcoló édesapáért, testvérért, osztálytársunkért szemináriumunkból is ...

Akik megjöttek sebesülten, felkerestük kórházi ágyukon. Lelki vigaszt, anyagi segítséget nyújtottunk nekik. S megnyíltak a katonaszívek. A búcsúzásnál nem egy öregebb is sírvafakadt. Az egyik csak ennyit mondott: „Nem hittem, hogy az életben még ekkora szeretettel is találkozom ..."

Egészen csodálatos dolgokat is meséltek: „Tísztilegény voltam. Éjjel valami kimondhatatlan érzés felébresztett. Szóltam a főhadnagy úrnak, hogy elmegyek a bunkert befűteni. Ő marasztalt, mivel még túlságosan kora volt. Nekem azonban nem volt nyugtom s elmentem. Kis vártat.va jött a főhadnagy úr is utánam. S alighogy mindketten eltávoztunk lakásunk levegőbe repült. Négy alvó baj társunk ottpusztult.

Én értem itthon két kisgyermekem imádkozott. . .”

Egy másik golyót kapott mellébe. A golyó átütötte ásóját, noteszét s ímakönyvének fedelén megcsúszva, az egyenesen szívének tartó golyó csak a szívburkot érintette. Megmenekült.

Egy fiatal tiszt súlyos lábfagyással 200 km-t tudott gyalogolni, holott mások fele ilyen súlyos sebbel mozdulni se bírtak. Itthon jegyese mindennap szentmisén vett részt és imádkozott érte.

Elláttuk őket kát. irányú olvasnivalókkal. Kiosztottunk közöttük az év folyamán 1200 szentírást, 9.000 népies füzetet, 400 érmet, 350 missziós, illetve ímafüzetet. 60 Credo és 200 Szívújságot járattunk számukra. 150 Kaszap, illetve Margit-lap járt nekik. Kiosztottunk még 20 db feszületet és 4.600 cigarettát.

Közbenjárásunkra jutott családi házhoz az egyik. A másiknak lengyel munkásokat szereztünk gazdaságába, sőt gazdasági felszerelést is sikerült ismét egy másiknak szereznünk.

így igyekeztünk hős honvédeink számára elviselhetőbbé tenni a kényszerű ágyhozkötöttség napjait. Tudjuk, hogy meghálálni mi sohasem tudjuk méltóképpen az ő vérük hullatását.

20