Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1934-1935 (Szombathely, 1935)

Műsorát már ismertettem, most csak két bejelen­tést akarok megemlíteni. A tisztelendő elnök bejelenti, hogy Méltóságos és Főtisztelendő Kincs István kőszegi apátplébános, pre­­látus úr a Sz. Á. E. részére irodalmi pályadíjak kitűzé­sére 2000 pengőt adományozott oly kikötéssel, hogy „a vinculált tőke évi kamatainak csak fele esedékes min­den esztendőben, a másik fele tőkésítendő, hogy az alap tovább növekedjék.“ A kör kitörő örömmel fogadta e bejelentést. Ke­gyes jótevőnknek ez úton is hálás köszönetét mondunk nagylelkű ajándékáért. Bejelentette még a tisztelendő elnök, hogy Szendy László dr., teológiai tanár úr pályatételt tűzött ki. Címe: „Jézus Krisztus halálának éve.“ 1935 márc. 25. XI. rendes gyűlés. A szépirodalmi szakosztály gyűlése. Főtisztelendő Toronyi Németh István hitoktató úr, az ismert író, jött el közénk, hogy „A pap és a szép­­irodalom“ című előadásában megmutassa nekünk azt a helyes viszonyt, amelynek a pap és az irodalom között fenn kell állania. A papnak vezetnie kell minden téren, kell tehát, hogy az irodalomban is otthon legyen és tanácsot tudjon adni azoknak, akik hozzá fordulnak. A közel egy órás, élvezetes előadást az elnök meleg szavakkal köszönte meg. Poór Albert IV. é. szavalta el Mécs László: „Szám­adás“ c. költeményét, Szomor György pedig Stacke: „Tavaszi örömök“ c. művét adta elő harmóniumon. Két versét szavalta el ezután Bontó Ernő V. é. Címük: „A véremben van“; „Találkozás a hídon “ Kü­lönösen ez utóbbival ért el igen nagy sikert. Főtisztelendő Prefektus úr pályatételére egy mű érkezett be, — jelentette az elnök úr. Az „Initium sa­pientiae timor Domini“ jeligéjű munka szerzője Hor­váth Ferenc III. é. Jutalma 10 P. 1935 ápr. 1. XII. rendes gyűlés. Szónoklati gyűlés. (Rögtönzések.) A főtisztelendő Lelovits Gyula ny. plébános úr által adományozott 10 P jutalomért versengett hét szónok. 1935 márc- 7. sz. Tamás díszgyűlés. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom