Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1934-1935 (Szombathely, 1935)

a szépirodalmi szaknál pedig Bontó Ernő V. é. A folyó­iratok kezelésére Bertha Sándor IV. é. urat kérte fel a tisztelendő elnök, majd pedig bejelentette, hogy Főtisz­telendő Géfin Gyula dr. vicerektor úr 20 P-t adott ko­moly dogmatikus munkák jutalmazására. Székely László dr., prefektus úr pályázatot hirde­tett. Témája: „A bölcselő erkölcsi felelőssége.“ Jutalom 10 P. — Pályázatot hirdetett Werner Alajos dr. ének­tanár úr is „A nagyhét“ címmel. Díj: 8 kötet Prohászka könyv. 1934 okt. 7. II. rendes gyűlés. Szabó Zoltán V. é. emlékezett meg a nemzet okt. 6-i gyászáról és hazafias gondolkozásra buzdította a kis­­papokat. Poór Albert szavalta el utána Sík Sándor: „Ember“ c. versét. „Az ősember“ címmel tartott Takács Sándor III. é. érdekes előadást. A jegyzőkönyv hitelesítése után Fa­zekas László II. é. olvasta fel „Az adópénz“ c. bibliai elbeszélését, amelyet a kör nagy tetszéssel fogadott és lelkes tapssal jutalmazott. A tisztelendő elnök felkérte Fazekas László II. é.-t a „Humor krónikája“, Pintér László V. é.-t pedig „Tu­dományos művelődésünk“ c. rovat vezetésére. Kijelölte a munkásság közelebbi irányát: I. félévre: „a gyermek“; a II. félévre: „az ifjú és a felnőtt.“ Főtisztelendő Pápai János dr. spirituális úr pálya­tételt tűzött ki: „A kispap apostolkodása a vakáció­ban.“ Pályadíj 10 P. Az elnöki bejelentések után elénekeltük a „Bús magyarok imádkoznak“ c. éneket. 1934 okt. 21. III. rendes gyűlés. Horváth Ferenc III. é. dogmatikus felolvasása sze­repelt első számként. A lourdesi jelenségekből bizonyí­totta a csodák lehetőségét. „Protoevangelium“ címmel tartotta meg Takács Sándor III. é. biblikus tárgyú felolvasását, mely után Nagy Ferenc elnök „Liliom-virágok“ című elbeszélését olvasta fel, amelyben szent Imre herceg pannonhalmi kirándulásának egyik bájos epizódját dolgozta fel mű­vésziesen. Missziós vasárnap lévén, Torma József V. é. misz-15

Next

/
Oldalképek
Tartalom