Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1931-1932 (Szombathely, 1932)

21'

semmikép sem Isten anyja, hanem csak az emberé. A jámbor keresztények között élénk visszatetszést keltett a ferde tan, úgyhogy a következő évben, 431-ben összejöttek a püspökök Efezusban, hogy a Szűz Anya személyét visszaállítsák eredeti fényébe. Hogy éppen Efezust jelölték ki a zsinat színhelyéül, az nem a véletlen dolga, mert Szűz Mária utolsó éveit ebben a városban töltötte. A hosszas tanácskozásból sértetlenül került ki a kér. hit s a zsinati atyák kimondták, hogy Szűz Mária Istenanya. Az öröm kiül az arcokra, harangzúgásban a kivilágított utcákon vonult fel a hívő sereg. A názáreti Szűz Istenanyasága úgy ragyogott az emberek lelkében, mint az első betlehemi éjszakában. Dogmául az egész világ elé állíttatott: „Ha valaki tagadja, hogy Krisztus Isten, hogy szülője a szent Szűz, az az Egyház ellensége.“ 431 előtt az emberek gondolhattak bármit, 431 után katolikus ember csak ezt vallhatja. Az efezusi zsinat semmi újat nem mondott, csak határozatba foglalta, amit eddig hittek, amit ezután is százezrek vallottak volna nélküle is. Az volt a célja, hogy ha a jövőben is akadnának nestoriusok, kik a Szűzanyát eme fényes méltóságától megfosztanák, ha lesznek hűtlen gyermekek, világítsa lelkűkbe az ősegyház hitét.

Hogy ilyen nagy volt a tisztelet a Szűzanya iránt, azon nem lehet csodálkozni. Az első ember teremtése óta égett avágy az asszony után, aki a kígyó fejét összezúzza. Amióta ember él a földön, fel-felsírt a rabszolgák éneke a Messiás után. A bűnbeesés szomorú sivárságába belesüvített a sátán kacaja, de az Úristen lehajolt legszerencsétlenebb teremtménye fölé, a bukott emberre s szívében mécsest gyújtott a megváltásra, vigaszt, erőt a küzdelemre. A vigasztaló szavak nyomán a reménység sugarai áttörték a Krisztus-várás sötétségét s az emberek előtt kirajzolódott egy asszony alakja, a Szeplőtelené.

Az Úristen tekintete a názáreti ház lakóján pihent meg, mert szűz volt, mert alázatos. Más nő felujjongott volna az angyal szavaira, hivatását ország-világ előtt hirdette volna, de ő fél, remeg szüzességéért. Csak amikor megtudja, hogy szüzessége nem szenved csorbát, adja meg magát. Csendben lehajtja fejét, az istenanyai méltóság magaslatán is megmarad azonban aláztosnak.

Az efezusi zsinat atyáinak szeme előtt ez a szerény Szűz lebegett. Kezükben talán megremegett a toll, tettük felelősségének tudatában újra és újra megfontolták azt a nagy igazságot, melyet késő századok hívői számára definiáltak,