Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1931-1932 (Szombathely, 1932)

21' semmikép sem Isten anyja, hanem csak az emberé. A jám­bor keresztények között élénk visszatetszést keltett a ferde tan, úgyhogy a következő évben, 431-ben összejöttek a püs­pökök Efezusban, hogy a Szűz Anya személyét visszaállítsák eredeti fényébe. Hogy éppen Efezust jelölték ki a zsinat szín­helyéül, az nem a véletlen dolga, mert Szűz Mária utolsó éveit ebben a városban töltötte. A hosszas tanácskozásból sértetlenül került ki a kér. hit s a zsinati atyák kimondták, hogy Szűz Mária Istenanya. Az öröm kiül az arcokra, ha­rangzúgásban a kivilágított utcákon vonult fel a hívő sereg. A názáreti Szűz Istenanyasága úgy ragyogott az emberek lel­kében, mint az első betlehemi éjszakában. Dogmául az egész világ elé állíttatott: „Ha valaki tagadja, hogy Krisztus Isten, hogy szülője a szent Szűz, az az Egyház ellensége.“ 431 előtt az emberek gondolhattak bármit, 431 után katolikus ember csak ezt vallhatja. Az efezusi zsinat semmi újat nem mon­dott, csak határozatba foglalta, amit eddig hittek, amit ezután is százezrek vallottak volna nélküle is. Az volt a célja, hogy ha a jövőben is akadnának nestoriusok, kik a Szűzanyát eme fényes méltóságától megfosztanák, ha lesznek hűtlen gyer­mekek, világítsa lelkűkbe az ősegyház hitét. Hogy ilyen nagy volt a tisztelet a Szűzanya iránt, azon nem lehet csodálkozni. Az első ember teremtése óta égett a­­vágy az asszony után, aki a kígyó fejét összezúzza. Amióta ember él a földön, fel-felsírt a rabszolgák éneke a Messiás után. A bűnbeesés szomorú sivárságába belesüvített a sátán kacaja, de az Úristen lehajolt legszerencsétlenebb teremt­ménye fölé, a bukott emberre s szívében mécsest gyújtott a megváltásra, vigaszt, erőt a küzdelemre. A vigasztaló szavak nyomán a reménység sugarai áttörték a Krisztus-várás sötét­ségét s az emberek előtt kirajzolódott egy asszony alakja, a Szeplőtelené. Az Úristen tekintete a názáreti ház lakóján pihent meg, mert szűz volt, mert alázatos. Más nő felujjongott volna az angyal szavaira, hivatását ország-világ előtt hirdette volna, de ő fél, remeg szüzességéért. Csak amikor megtudja, hogy szüzessége nem szenved csorbát, adja meg magát. Csendben lehajtja fejét, az istenanyai méltóság magaslatán is megma­rad azonban aláztosnak. Az efezusi zsinat atyáinak szeme előtt ez a szerény Szűz lebegett. Kezükben talán megremegett a toll, tettük felelős­ségének tudatában újra és újra megfontolták azt a nagy igazságot, melyet késő századok hívői számára definiáltak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom