Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)

II. A megyeháza és a vármegyei közigazgatás a XIX. század végén és a XX. század első felében

kiépítését jelentette. A szakszerűsítés jegyében keresztülvinni kívánt kormányzati intézkedések nem egy esetben a Függetlenségi Párt által képviselt municipalista irányzat és a magyarországi vármegyék ellenállásába ütköztek. A vármegyék - történelmi alkotmányvédő szerepükre és az abszolutizmus törekvései ellen az ország függetlenségét garantáló, évszázadokra visszanyúló rendeltetésükre hivatkozva - természetszerűleg a megyék széles körű önkormányzatiságának, autonómiájának fenntartása mellett kardoskodtak. Az 1870. évi XLII. te. - jóllehet a területi és közigazgatási elkülönülést nem számolta fel, és így a Jászkun Kerület autonómiáját sem érintette egyelőre - alapvetően szabályozta a törvényhatóságok hatáskörét, a törvényhatósági bizottság, a közgyűlés választási rendjét, működését, illetve a főispán, az alispán és a további tisztviselők hatáskörét.211 Tisza Kálmán 1875-ben hatalomra került kormányzati rendszerének fő törekvése azonban az volt, hogy az állam hatáskörét fokozatosan kiterjessze a megyei közélet mind szélesebb területeire. Nem véletlen tehát, hogy az „önálló vármegye” és a központi államhatalom küzdelme az egész korszak megyei közéletére rányomta bélyegét. Már az 1876. VI. te. a közigazgatási bizottságok létrehozásával megkísérelte összhangba hozni a kiegyezés óta működésbe lendült állami szakigazgatás és a tradicionális törvényhatósági közigazgatás rendszerét.212 Az állam a jogszabály értelmében a 21 fős vármegyei közigazgatási bizottságba 6 főt (a főispánt, az adófelügyelőt, a tanfelügyelőt, a postaigazgatót, az államépítészeti hivatal vezetőjét és a királyi ügyészt) delegálhatott. Az autonómia látszatát fenntartva a kormánytól elvben független megyegyűlés 10 főt választhatott a bizottságba, míg a többi 5 tag ugyancsak a vármegye által megválasztott tisztviselőkből (alispán, főjegyző, tiszti ügyész, főorvos, árvaszéki elnök) került ki. A közigazgatási bizottság széleskörű hatalommal rendelkezett a vármegye életében, hiszen e testület ellenőrizte a törvények betartását, gondoskodott a kormányzati rendeletek és megyei szabályrendeletek végrehajtásáról, irányította a megye tisztviselőit, a közigazgatás apparátusát, vagyis egyszerre képviselte az államhatalmat és a helyi közigazgatást. A kormányzati érdekek megyei érvényesítője a belügyminiszter által kinevezett főispán lett, míg a közigazgatási bizottság a közgyűléssel szemben is nagyfokú autonómiát élvezett, megsemmisíthette az alispán, vagy a községek határozatait, anélkül, hogy a megyei képviselők szankciókat foganatosíthattak volna a testület ellen. E megoldással egy olyan vidéki közigazgatási struktúra jött létre, amelyben a

Magyar Törvénytár 1869-1871. évi Törvényczikkek. Corpus Juris Hungarici. (Szerk.:

Márkus Dezső) Magyar Törvénytár 1000-1895. Bp., 1896. 211-221. p.

Magyar Törvénytár 1875-1876. évi Törvényczikkek. Corpus Juris Hungarici. (Szerk.:

Márkus Dezső) Magyar Törvénytár 1000-1895. Bp., 1896. 320-336. p.

75