Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)
VII. Dokumentumok gyűjteménye
Jelen voltak Juhász Imréné elnök, Beszteri Mihály alelnök, Polónyi Antal titkár, továbbá Pintér Dezső, Tüdős Imre, Horváth Imre, Benkő Péter, Szabó Márton és Mándoki Sándor vb. tagok. Távolmaradó Gáti Gyula hivatalosan igazolta, hogy államrendőrségi szempontból más városban szolgálatot kell teljesítenie, Dávid Ferenc vb. tag igazolatlanul van távol, Zsemlye Ferenc alelnök szanatóriumi kezelés alatt áll, Puskás Gusztávné, mint előző jegyzőkönyvben is foglalva van, pártiskolán, mint hallgató van távol. Juhász Imréné vb. elnök: A napirendi pontok tárgya előtt volna egy felhívásom. Ugyanis a mi munkakörünk olyan szoros, hogy nem engedhető meg, hogy egy ilyen fontos ülésről bárki is elkéssen. A vb. ülés 3 órakor kezdődik, tehát akkorra mindenkinek itt kell lennie. Bárhol vannak az elvtársak munkában, mondják meg, hogy a vb. ülés kezdődik - ezt még abban az esetben is, ha a minisztériumból lennének lenn - megfogják érteni, hogy az ülésen pontosan kell mindenkinek megjelenni. Kérem a vb. tagokat, hogy a jövőben ehhez tartsák magukat. A javaslatot a vb. elfogadja. Egy másik javaslatom az, hogy mivel a napirendi pontokat a tagok 48 órával előbb megkapják, azt tanulmányozzák át és a következő vb. ülésen a jelentéseket ne olvassák fel, hanem röviden ismertessék a kérdéseket, hogy utána a vitát megnyithassuk. Felkérem Polónyi Antal elvtársat, hogy a titkárság részéről tartsa meg a beszámolóját. Polónyi Antal mt. titkár megteszi jelentését. Tisztelt Végrehajtóbizottság! A megyei végrehajtóbizottság keretén belül szervezett osztályok végleges elhelyezéséről a titkárság csoportjainak, valamint a végrehajtóbizottság osztályainak működéséről jelentésemet az alábbiakban terjesztem be: Elhelyezés: A megyei tanács titkársága, valamint a pénzügyi, terv- és statisztikai, igazgatási, ipari, kereskedelmi, közlekedési, oktatási- és népművelési, 424