Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)

VII. Dokumentumok gyűjteménye

építkezési telekül átengedett „Zöldfa” és Gulyás féle telek között elnyúló 5 öl széles utczát, az építési telek bővítésére a Krausz és Medgyesy féle telkeknek megszerzése is. Kivitelre tehát változatlanul elfogadhatóknak a fennebbiek szerint jutalomra ajánlott pályaművek nem találtattak. Az építő bizottság ez ülésben a megállapított építési költségeknek megfelelőleg az épület egyes részeit valamint az anyagok bővebb meghatározását felvevén hogy az által megtakarítás és szabatosabb meghatározás legyen elérhető, az 1876. október 17-én tartott biz. ülésben meghatározott általános s részletes építkezési feltételeket következőleg szabályozta: a. palatető helyett az olcsó vörös cserép; b. a főlépcsőhöz trieszti fehér kő helyett hazai olcsóbb vörös márvány alkalmaztassák; c. a padláson elhelyezni határozott vas lemez vizmedencze elhagyandó és helyébe a viz egyszerűen kútból szivattyú segélyével az emeletbe mint kívánatos vezetendő; d. a lakásokhoz szükséges bor és fapincze, úgy a hivatalos helyiségek fűtésére megkivántató mintegy 100 öl tűzi fának befogadására szükséges pincze legyen; e. két jégverem pinczébe helyezendő; f. az udvar befásitása elmarad (parkírozás); g. három istáló 6-6 állatra, valamint két félszer három kocsira, illetőleg vizfecskendőkre, egy trágya és egy szemét gödör csapó ajtókkal; h. a földszinti padló magassága az ut gerincze felett 6 láb magasságban legyen; i. az udvar a Tiszáig 3 láb magas és 2 láb szélességben építendő csatornával az ürülék, eső, hóviz és egyebek levezetésére ellátandó. A részletes feltételekben a következő változtatások, illetve megtakarítások eszközöltessenek: a. a főispáni osztályhoz még egy dolgozó szoba 9 öllel és egy férfi cseléd szoba 6 □ öl területtel csatolandó; b. az alispán lakásához egy előszoba 10 □ öl területtel adandó mely lakosztály elő csarnokát képezendi; c. a jegyzői kar helyiségei változatlanul maradnak; d. az irodai helyiségek nem változnak; e. a számvevőségnél az előszobák tömhetnek; 309

Next

/
Oldalképek
Tartalom