Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)

I. A vármegyeháza megépítése 1876–1878

Az áldozatvállalás és az évekig tartó küzdelem nem volt hiábavaló. Schefitsik István polgármester az 1876. június 24-i városi közgyűlésen ünnepélyesen bejelenthette, hogy „Magyarország törvényhozó testületé Szolnok városát Jász- Nagykun-Szolnok megye székhelyévé jelelte ki”.40 Az ünneplő város képviselőtestülete 5 tagú küldöttséggel köszönő feliratot küldött Tisza Kálmán miniszterelnöknek, a képviselőháznak, valamint Gorove István, gróf Szapáry Gyula, Kovács László, Gullner Gyula, Horánszky Nándor, Kövér Károly országgyűlési képviselőnek, akik közreműködtek abban, hogy Szolnok városa megyeszékhellyé jelöltetett ki.41 A Szolnok központtal létrehozott Jász- Nagykun-Szolnok megye megalakulása most már gyakorlati síkon is felvetette a megyei hivatalok elhelyezésének ügyét. 1876. augusztus 20-án Szolnok város képviselőtestülete a polgármester elnökletével rendkívüli közgyűlést tartott, ahol megjelent Kiss Miklós, a megye kinevezett főispánja is. A főispán felszólalásában felkérte a képviselőtestületet, hogy a város, a korábban tett felajánlásának megfelelően, a vármegyei hivatalok és közgyűlés számára alkalmas helyiségeket jelöljön ki.42 Szolnok városa határozatban biztosította a főispánt arról, hogy minden ezzel kapcsolatos korábbi ajánlatát továbbra is fenntartja.43 Ennek értelmében Szolnok város közgyűlése kész „az úgy nevezett megyeház épületének I és II emeletét” - a Varga Katalin Gimnázium jelenlegi épületét - a megyei hivatalok számára felajánlani. Tette ezt a városi képviselőtestület mindannak ellenére, hogy a megyei hivatalok által elfoglalni kívánt épület érintett részeit a város korábban már felajánlotta az igazságügy miniszternek a Karcagról Szolnokra visszaköltöztetendő királyi törvényszék céljaira.44 A megyei hivatalok és a törvényszék együttes elhelyezése nehéz feladatot rótt a városra, ráadásul a képviselőtestület mindkét hatóságnak ugyanazt az épületet ajánlotta fel, közel egy időpontban. Mivel azonban a megyei hivatalok prioritást kaptak, s igénybevételi szándékával az igazságügyi tárca is késlekedett, a közgyűlés úgy döntött, hogy 1876. október 1-jétől a megye közönségének a törvényszéki épület első és második emeletét az új székház MNL JNSZML Szolnok város Közgyűlési jkv. 74/1876. 1876. jún. 24. SERES Péterné 1975. 45. p. (A kötet szerzője Hubay Ferenc polgármestert említi, ám ekkor Szolnok polgármestere már Scheftsik István volt.) MNL JNSZML Szolnok város Közgyűlési jkv. 121/1876. 1876. aug. 20. Uo. Uo. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom