Millenniumi emlékkönyv. Válogatás Jász-Nagykun-Szolnok megye írásos emlékeiből (Szolnok, 2000)

szemeikkel kívánván meg Látni, meg indultak, és a Körözs Vize mellé érkezvén, bizonyos Öcsödi em­bereket tanáltak, Kik a Vizet Keczével 9 halászták, mivel pedig ők ollyan hallót Soha az előtt nem lát­tak, igen Csudálkoztak rajt, az után egy jó Pozsarat 10 vévén magok(na)k, jól Lakának és Lovaikatis meg itaták. Tapasztalván pedig azon Pusztának Csekélységit más nap meg indulának, Szolnok felé, aholis bizonyos jó ismerőssé Titulált Radits István Uramnak azt tanácsolta, hogy hamar Lakó helyet keresnek, hallotta, hogy túl a Tiszán Levő Jenej Pusztát, ha valami jó Emberek meg Szallanák, Feír Barátok 11 oda engednék, ezen tanács adás mindnyájok(na)k teczésekre Lévén Szolnokbúi Jenéi Pusz­tára ménének, egész Pusztának Szélit, hosszát meg járván, magoknak, minden tétovázás nélkül Lakó helyül el választották, ház helyeket mindenik magának, ahol teczett, ki mért, és kiki, a maga háza he­lyin a Karót a Földbe verte, az után egy háton magok(na)k Szőllő helyetis tanálván, ott is ház helye Szerint, Szőllő földeketis osztottak magok(na)k, már helybe lévén a munka, ki tanulták, hogy azon Puszta volna, Alattyányon Lakozó Nagy János, Feir Barátok tisztartójára bízva, el indulván azért Ti­tulált Radits Istvány Uram vezérlése, és mindenekben tűle Származott igazgatás alatt épen Alattyanyra, ameg nevezett Tisztartóhoz jutottak, Kinekis Szép köszöntések után Szándékjokat tudtá­ra adták, nem is volt haszontalan kérések, mert a Tisztartónak úgyis parancsolattya volt a Földes ura­ságtól, hogy ha valamely Számos Pápista Catholicus Emberek Jenéi pusztát meg akarnák Szállani, jó Accordra 12 alatt, bízvást meg engedheti, ez így Lévén az Egyességhez fognak és úgy accordálnak egyes akarattal, hogy: minden pár jármos ökörtűi, akármennyi lészen fizessenek egy tallért, minden Tehéntűi Két icze vajat, egy napi jutúl, három Icze vajat; Közönséges Lakosok pedig öszveséggel ti­zenkét Szekér Szénát, Sóós halat, három akós hordóval, és tizenkét Pozsár fris halakat. így s(z)épen az Egyesség meg Lévén Titulált Radits Istvány Uram Egy Icze Pálinkát hozatván áldomásnak, egyen­lő képen meg kezdeték innya, azon közben Radits Istvány Uram Parancsollya, hogy jöjön Nótárius, 13 és Contrahállyanak, 14 midőn pedig a Contractus íráshoz fogna a Nótárius, parancsollya Radits Istvány Ur, hogy így írd a Contractust: Hogy ezen alkunk, és egyességünk, meg másolhatatlanul, Örökössen, még a maradékunknális állandó Lészen. Ezen Czikkelyt halván a Tiszttartó, fel ugrott, és protestált, 15 hogy ő nem örökössen Contrahált, hanem csak három Esztendeig, melyre Radits István Úr felelt, ha­csak három esztendeig adod, tares magadnak, édes Tiszttartó Ur, el indultak azért minnyájan és hosz­szas fáradozások után, ismét visza mentek magok Lakta főigyökben Jász Apátira. Volt az utanis Sok­szor egymás között beszélgetések, hogy valamellyik Pusztát, az mellyeket már meg visgáltak. Szállyák meg, de semmiképen egy más között meg nem egyezhettek, hanem majd három esztendő raj­tok el folyván, törtint, hogy Radits István Ur Jász Mihály Telkire, a Vizi Malomban menvén, több vé­le Levő Társaival, akkoris az Lakó hely választás felől beszélgettek, halván Szavokat bizonyos Öreg Koldus, hozájok járul, és így kezdi Szavainak folyamattyát. Hallom édes fiaim, hogy némely némel­ly Pusztákot emlegettek, hogy meg kívánnátok Szállani, lássátok mit Cselekesztek, de Én Ugyan meg öregettem, Sok Helyeket ifiúságomtúl fogvást öszve jártam, de meg vallom édes fiaim, hogy sehol jobb Lakó Helynek való Pusztát nem látta, mint túl a Körözs Vizin Szent Márton nevezetű Kún Pusz­ta légyen, ha valahova akartok lakni menni, azon Pusztát el ne hagyatok. Azon Öreg Embernek Szép Szavain meg nyugodván, már többenis egyes akarattal az el jövetelre magokat ajálván, Kún Sz. Mártony Pusztájának Szemléléssire meg indultak, és Öcsödnél a Körözs Vizin által jővén, meg Szál­lottak, bizonyos Öcsödi Sülye Mihály igen embersiges Embernél, Kiis mind magokat, mind Jószágo­kat jól tartván, egészen le rajzolta előttök Kún Sz. Mártonnak minden határjait, és valamiképen azon Öreg Ember nékiek meg mondotta a Szerint tanáltak, már sok járások, kelések, fáradozások, és sok elme törések után, minnyájan meg nyúgottak ezen Pusztának meg Szállásán, és karóikat a földbe ver­vén, nagy örömmel vissza tértek Jász Apátira, és kevés idő múlva öszve adák magokat; ezen Szám Szerint, amint itten még maradékúnknakis emlékezetinek, és más újonnan a Kész fundusra 16 jövők(ne)k előttök hordozandó tisztesség tételnek jeliért, nevezet Szerint le rajzoltatnak, úgy mint ezen írásnak idejin, 1762-dik esztendőben, 13-dik napján Januariusnak, már sokszor nevezett Nztes. Radics Istvány Ur a Helségnek Sokszor bírója lévén, de Szemei világátúl meg fosztatván, idejének 94­dik esztendeit Helségünkben el érvén, élő nyelvivel ezen Deductiót 17 maga declaralta. 18 Meg Szállók 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom