Millenniumi emlékkönyv. Válogatás Jász-Nagykun-Szolnok megye írásos emlékeiből (Szolnok, 2000)

- Jelentősebb létesítmények tervei 1981 szeptember 30-ig elkészültek, folyamatban lévő tervek szállítási határidői megfelelőek. - Szerződés lekötöttség alakulása 69 %-os, kedvező, figyelembe véve az 1984 szeptember 30-i befejezési határidőt. - Vizsgálatunk során megállapítottuk, hogy 1981 IV. n. évi és 1982 évi folyamatos munkavégzés feltételei biztosítva vannak. - Nagyberuházás jövedelmezőségével való hatékonyabb foglalkozást a bank minden szinten szükségesnek tart. SZML Papírgyár ir. Igazgatói ir. Szám nélküli ir. 1981. A kiemelt állami nagyberuházás négy év alatt, a tervezett határidőre, 1984. szeptember 30-ára készült el. Nagy eredmény, hogy a nem rubelelszámolású gépekre, berendezésekre előirányzott 2,2 milliárd forintból mintegy 390 milliót sikerült megtakarítaniuk. A rekonstrukció eredményeként a magyar papíripar termelése 73 ezer tonnával, 17 százalékkal nő. Ezen belül az új író-nyomó papírt gyártó berendezések 57 százalékkal növelik a termelést. Ami a beruházás megtérülését illeti, a mintegy 58 millió dollárértékű tőkés import gépen és berendezésen termelt papír évenként 60 millió dollár értékű készáru importját teszi feleslegessé. A Szolnoki Papírgyár új gyáregységében jelenleg 1440-en dolgoznak folyamatos műszakban. A próbagyártás során eddig több mint 20 ezer tonna papírt állítottak elő. Szolnok Megyei Néplap, 1984. november 3. 1. p. 1982. december 15. Jelentés a VI. ötéves terv időarányos teljesítéséről A megváltozott nemzetközi- és ennek következtében a hazai gazdasági körülmények arra köteleznek bennünket, hogy igazodjunk, alkalmazkodjunk hozzájuk. Az 1981-85. évek gazdasági terveiben egyértelműen a termelés intenzitásának fokozását tűztük ki célul. A mennyiségi növekedés előirányzata mérsékeltebb a korábbi ötéves tervekben megszokottnál. Ugyanakkor értékben, minőség javításban, hatékonyság, gazdaságosság vonatkozásában a terveink feszítettek. A nemzetközi és a hazai növekvő követelmények kikényszerítik a vállalatokból, szövetkezetekből a termelésszerkezetnek piaci igényekhez történő igazítását, a munka termelékenységének fokozását, az anyag-energiatakarékos termelést. Az iparban a 20-22 %-os, az építőiparban a 11-14 %-os, a mezőgazdaságban a 15-18 %-os termelésbővítést mérsékelt beruházási forrással, főleg rekonstrukciókkal, belső technológiai korszerűsítésekkel oldják meg gazdálkodó egységeink. Jelenthetem a megyei tanácsnak, hogy a megye vállalatai és szövetkezetei eredményesen felelnek meg ezeknek a követelményeknek, a VI. ötéves tervben megfogalmazott feladatokat időarányosan végrehajtották. Amennyiben a külpiaci értékesítési árak nem zuhantak volna a beszerzési áremelkedéssel egyidejűleg, a fejlődés még szembetűnőbb lenne. így azonban az értékbeni növekményhez naturáliában a tervezettnél lényegesen több terméket kellett előállítani. Az ipari termelés 11-12 %-kal bővült, amit összességében jónak lehet minősíteni. Az ipari kapacitásunk új, zöldmezős beruházással nem bővült, a létszám is csökkent. Egyetlen nagy termelő beruházás van folyamatban - a Szolnoki Papírgyár rekonstrukciója. Jelenthetjük, hogy a kivitelezés, részleges üzembe helyezés terv szerint halad, elismerés illeti az ott dolgozó műszaki- és munkáskollektívát. A megvalósításban nagyjelentőségűnek tartjuk a társadalmi szervek közreműködését, különösen a KISZ védnökséget. 324

Next

/
Oldalképek
Tartalom