Millenniumi emlékkönyv. Válogatás Jász-Nagykun-Szolnok megye írásos emlékeiből (Szolnok, 2000)

A KOALÍCIÓS ÉVEK ÉS AZ EGYPÁRTRENDSZER IDŐSZAKA (1944-1989) 1944. december 19. Kisújszállás város az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe követeket választ Jegyzőkönyv. Készült Kisújszálláson 1944. évi december hó 19.-én a Polgármesteri hivatalban délelőtt 11. órakor a városi tanács által tartott rendkívüli közgyűlésről. [...] Dr. Szilágyi József debreceni kiküldött ismerteti az Ideiglenes Nemzetgyűlés előkészítő munkálatait. Beszámol arról, hogy a helyi Nemzeti Bizottságok az Ideiglenes Nemzetgyűlés összeállítása céljából, ahol már a politikai élet megindult, midenünnen, így Kisújszállásról is kiküldötteket kell a Nemzetgyűlésbe küldeni, akik majd megalakítják a kormányt, amely hivatva lesz országunkat a mostani bizonytalan és szomorú helyzetéből kivezetni. Olyan két kiküldöttet kér kijelölni, akik a város összes demokratikusan gondolkozó lakosságát képviselik. Tehát vegye tekintetbe a gyűlés azokat a demokratikus erőket is, amelyek ez ideig még nem jelentkeztek, de ténylegesen vannak. Ugyanis, mint értesült az a helyzet, hogy egyedül a Kommunista Párt működik. Viszont minden valószínűség szerint vannak még Kisújszálláson más elemek is, amelyek demokratikusan gondolkoznak és szakítani akarnak a régi fasiszta rendszerrel. Dr. Kovács Kálmán elnök előadja, hogy már eddig is lett volna a pártoknak alkalmuk és módjuk a szervezkedésre, mert ebben nem akadályozta meg őket senki, így sem a Kommunista Párt, sem a városi tanács nem hibás abban, hogy ez ideig Kisújszálláson csak a Kommunista Párt működik. Akkor, amikor az orosz hadsereg elfoglalta városunkat, a régi vezetőség legnagyobb része elmenekült, a városi tanácsban levő egy néhány tisztviselő és a Kommunista Párt tagjai voltak azok, akik megkezdték a városban az építő munkát. Egyedül ezeknek az érdeme az, hogy Kisújszállás megyei városban úgy a közbiztonság, mint a közellátás, valamint minden tekintetben a közönség Szolnoktól Debrecenig, vagy talán még azon túl is viszonylagosan lényegesen jobb helyzetben van a többi helységek lakosainál. Tekintettel arra, hogy a többi kun városban politikai élet még egyáltalán nincs és nincs abban a helyzetben, hogy az Ideiglenes Nemzeti Tanácsba tagokat küldhessen és hogy itt sem lehet két olyan embert kijelölni, aki a város demokratikusan gondolkozó lakosságának minden rétegét képviselje, kéri a megjelent Dr. Vajda Benő és Dr. Szilágyi József kiküldötteket, hogy Kisújszállás 3 tagot küldhessen ki, akik képviselnék az ez idő szerint képviselet nélkül maradt többi kun városokat is. Kiküldöttek a maguk részéről hozzájárultak ahhoz, hogy Kisújszállás 3 tagot küldhessen ki. Többek hozzászólása után a jelenlevők egyhangú határozattal a Nemzeti Bizottságba Kisújszállás megyei város részéről: Dr. Kovács Kálmán főjegyzőt, - Bakó Kálmánt és Dr. Pólya Lászlót küldte ki, mint akik a jelenlevők egyhangú véleménye szerint Kisújszállás megyei város minden demokratikusan gondolkozó és dolgozni akaró rétegét képviselik. Ha az Ideiglenes Nemzetgyűlés nem fogadná el a 3 kiküldöttet, akkor a következő sorrendben: 1./ Dr. Kovács Kálmán, (MKP) 2.1 Bakó Kálmán (Földmunkásszövetség) 3./ Dr. Pólya Lászlót (NPP) kívánja jelölni, illetve a Nemzetgyűlésbe kiküldeni. Dr. Vajda Benő kiküldött előadja, hogy minden városban megalakítandó a Nemzeti Bizottság. Szerinte megmaradhat a városi tanács is, azonban a városi tanács összetétele nem felel meg a város lakosságának az arányához. Számarányánál fogva sok a városi tisztviselő és az iparos az 228

Next

/
Oldalképek
Tartalom