Millenniumi emlékkönyv. Válogatás Jász-Nagykun-Szolnok megye írásos emlékeiből (Szolnok, 2000)

1834. október 27. Illéssy János nagykun kapitány levele Kossuth Lajoshoz Kisújszállás, 27. X-ber 834. Kedves Barátom Lajos! Az estve érkezek haza Biharból, holott egy pár hétig tartózkodám az ottani történteknek szemlélésére. Ravaszdi vissza hivattatása hangza első napján a Köz Gyűlésnek mely oly erővel nyilatkozott, hogy már nem a vissza menetele mellett kelle hartzolni, hanem az akkoron beadott lemondását is jó móddal elfogadni. Igen sokan, a nemességnek nagy része nem akará a lemondást elfogadni, hanem á vissza hívattatást, még pedig nem tsak a rossz szavazásért, hanem az elvesztett bizodalomért. Fényes Tábla Bíró kijelenté, hogy néki soha se volt bizodalma Ravaszdiba, tsak azért is, mert hogy ő Követ legyen, egyedül tsak magának Ravaszdinak jutott eszébe, s faluról falura járt vótumokra.

1 Sokan sürgették a Clerus

2 részéről a bizodalmatlanság okát tudni, bátor némelyek kijelenték, hogy arra okkifejezéssel nem tartoznak, még is Péchy Latzi Tábla Bíró ki monda: hogy ha egyébb okom nem volna is, már az is elég, hogy Ravaszdi nem az oppositióval tartott, azt igen hangos helyben hagyás követé, s a szó vezér szó lesze ezentúl. A jegyző könyvbe tehát tsak ennyi ment. Tábla Bíró Ravaszdi István Úrnak mentsége elfogadtatik és követségrőli lemondása is hasonulván elfogadtatik a Rendek által. - Jelen volt Wesselényi Miklós, háta megett a' Fő Ispánynak, s vele szemben az asztal végén Gr. Teleki Domokos. Estve felé már a Költsei neve hangzott, s Pákorból (?) leendő elválasztatása munkába vétetett. Egy hét múlva következe a választó nap. A Budaházi része Dobokkal és Zászlókkal, s lárma robajjal ünnepelt a Fő Ispány ablaka alatt, s Kölcsey rész szerény tsendességbe - illőképp a' nagy férfihoz - vára a nagy napon, félelem, kétség, öröm és remény vegyiteké kínzá az Embereket. Wesselényi megjőve a napra, s mint ily két jó barátok egymásért, s a Haza javáért tehetnék, megtette. De a' Végzések másképp rendelek. [...] S nem Költsei - de Budaházi a Követ. Nem vagyok képes a történteket leírni, mert érzéseim duzzattabbak, mint sem rajzolhatnám azokat. Adja Istten, hogy valahára eszünk lenne, s támadna oly erős megye, mely bizodalmával tisztelhetné Köleseit. Szegény Ország, mely semmit sem adhat, mely imádott fiját is megemészti, mint Saturnus ősi gyermekeit felfalta. A' legnagyobb Ember le lépett a' pályáról, melyen rettenthetetlenebbül, s mélyebb tudománnyal és inditósabb szónoklattal soha még nem állott Ember az Országban. Hazám! Hazám! November holnap vége felé írt levelemet reménylem veszed Édes Barátom, melyben több Újságok küldése eránt megkértelek. Akkor nem lévén biztos oltalmam, a pénz küldésre, most küldök neked által 200 ezüst forintokat, kérve barátságossan, hogy hozzád lett jutásáról ezen summának barátságosan értesíts. Mert ezzel azt is megnyerem, hogy előttem oly ketses leveledet olvashatom, pedig mily boldogító érzést okoz tsak betűit is látni annak, kit szívem oly igen, oly édesen, forrón, elragadtatva szeret. Elveszti már Országunk, Költseinek társát is, amaz hiúság nélkül is, tiltva Hazafit, ezen erős, s örökké egy rendíthetetlen Eötvöst is. Ezek hamar születtek a Magyar Földre, vagy ha nem hamar is, de kevesen. A' mi Követünk, mint látom mindég hallgat. Jobb volna egy szajkót küldeni fel, az legalább szóllana. De hiszen szóllott a másik de roszszúl. Az ilyenek nem érdemlik a napszámát. Mikor pedig haza jönnek bezzeg tudnak ditsekedni, minő nagy áldozatot tesznek a Haza mellett. Hanem itt is kezdenek már egy kitsit okosodni. A jó embereket, az igaz lelkű Követeket kérlek tiszteld nevemben. Meghatalmazlak, hogy tenmagad határozd meg azokat kik legyenek, teljesen meg vagyok győződve, hogy e részben egyek vagyunk, s egyek is maradunk. Az Isten áldjon meg Édes Lajosom! legyen reád több gondja, mint erre a szegény Országunkra. Nem szűn meg lenni örökre jó barátod. Illéssy János 123