Szolnok város utcanevei. Helytörténeti adattár (Szolnok, 1993)

Csendes utca. Elnevezése a gyártelep és a vasút által közrefogott területhez nem illik. CSERESZNYE UTCA: A Kocsoros nevű városrészben a Kocsoros útból a Tisza-gát irányába ágazik ki. Elnevezése, melyre 1975 körül került sor, a terület gyümölcstermesztő jellegére utal. CSERÉP UTCA: A római katolikus temetőtől délre a Pintér utcát a Fűrész utcával köti össze. 1926­ban már Cserép utca a neve. Az 1920-as években az utca nyugati irányban az egykori Szüsz-féle téglagyárig vezetett. Elnevezése a téglagyárral kapcsolatos, tetőcserépkészítésre utal. CSERFA UTCA: Az Alcsi-sziget délnyugati részén a Vízpart körúttól a Holt-Tisza partig vezet. Először az 1992. évi várostérkép tünteti fel. CSERJE UTCA: A MAV Járműjavítótól nyugatra eső területen a Lomb és a Csallóköz utcákat köti össze. 1926-ban már Cserje utca. CSIGA KÖZ: Valószínűleg 1894 előtt Császi köznek nevezték, mely a jelenlegi Gárdonyi Géza utca kezdeti szakasza volt. CSIGA UTCA: A malomszögi hobbikertek között 1988-ban nyitott utca. CSIKY GERGELY UTCA: Szandaszőlős déli részén a Vörösmező utat és a Krúdy Gyula utcát köti össze. CSILLAG UTCA: A jelenlegi Jókai utca neve 1863 és 1894 között. CSILLAG UTCA: A Bajnok és a Hold utcát köti össze. Elnevezésére 1959-ben került sor. CSIRKE PIAC TÉR: A jelenlegi Tisza park neve 1894 előtt. 1894-től Gimnázium térnek is nevezték, de a Csirkepiac tér névalakot nem hivatalos formában az 1910-es évekig használták. 13 1912-ig, a színház felépítéséig itt tartották a csirkepiacot. CSISZLIKÓ TÉR: 1863-ban a jelenlegi római katolikus temető délkeleti részének helyén volt, melyet a múlt század végén a temetőhöz csatoltak. CSÓK ISTVÁN UTCA: Szandaszőlősön a Ferenczy Károly és a Munkácsy Mihály utcát köti össze. Elnevezésére 1985-ben került sor. CSOKONAI ÚT: A város egyik régi utcája, mely a Thököly úttól északkeleti irányba az Ifjúság utcáig vezet. 1863-ban Csordajáró utca, de 1874-ben az utca elejét Liba sornak nevezték. 1894-ben Csorda utca. A jelenlegi elnevezés 1906-ban Csokonai utca 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom