Szolnok város utcanevei. Helytörténeti adattár (Szolnok, 1993)

VÖRÖSMARTY UTCA: A Rózsa Ferenc utcától az Indóház utcáig vezet. 1863-ban és 1874-ben Varjú utca, 1894-től Vörösmarty utca. VÖRÖSMEZŐ ÚT: Szandaszőlős fő útvonala, mely a Karinthy Frigyes úttól déli irányba a város közigazgatási határáig vezet. 1950-ig Bírják dűlő, 1950-től Vörösmező út. 150 Az elnevezés az egykori Vörösmező TSZ-szel kapcsolatos, melynek központjáig vezetett az utca. 1952 és 1956 között Rákosi Mátyás utca volt a neve. VÖRÖSÖKÖR UTCA, VAGY RŐTÖKÖR UTCA: A jelenlegi Batthyány utca kezdeti, a Baross utca s az Ady Endre út közötti szakaszának neve 1863 és 1894 között. Az elnevezés az 1910-ben lebontott Rőtökör kocsmával kapcsolatos, mely az SZTK Rendelőintézet előtti park helyén állt. WAGNER GUSZTÁV ÚT: 1992-től a Klauber József körút a neve. WEISZBURNN GYÖRGY UTCA: A Széchenyi-lakótelep nyugati részén 1979-ben kijelölt utca, 151 melyet az 1980. évi várostérkép feltüntet, de az 1985-ös térkép már nem jelöl. Beépítetlen terület. WITTMANN VIKTOR UTCA: Szandaszőlős keleti részén a Karikás Frigyes és a Gorkij utcát köti össze. Elnevezésére 1983-ban került sor. YBL MIKLÓS UTCA: Szandaszőlősön a Krúdy Gyula utcából keleti irányba ágazik ki. Elnevezésére 1988-ban került sor. ZAGYVAHÍD UTCA: A jelenlegi Kassai út neve 1894 és 1926 között. Az utca végén az 1870-es évekig fahíd vezetett át a Zagyván. ZAGYVAKÖZ: A Tabán déli részén a Zagyva folyóval párhuzamosan húzódott. Az 1863. évi utcanévjegyzék és az 1874-es várostérkép feltünteti. ZAGYVAPARTI SÉTÁNY: A Zagyva jobb oldali védőgátján kialakított sétány neve, mely a Szabadság tértől a Dr. Szana Antal utcáig vezet. Először az 1972-es várostérkép tünteti fel. ZACSKÓ KÖZ: 1894-ben a a jelenlegi Mikszáth Kálmán utca neve. ZALKA MÁTÉ SÉTÁNY: A jelenlegi Tiszaparti sétány nyugati szakaszának neve 1950-től 1990-ig, mely a Szigony utcától a vízirendészetig vezetett. ZÁPOR UTCA: A római katolikus temetőt délről határoló utca, mely a Temető utcától a Szivattyú utcáig, déli irányba kiágazó szakasza pedig a Hoksári János utcáig vezet. 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom