Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)
ZAGYVARÉKAS 857 rási munkás-paraszt és katonatanács választáson Zagy varékasról Kovács Lázár vett részt, s rajta kívül a tanács tagjai közé került Kiss István, Bálint József, valamint Jánosi József. Április 28-án a vármegyei gazdasági biztos jelentése szerint a településen 600 munkanélküli volt. 58 Az északi hadjáratból visszatérő 101. Vörös Gyalogezred 1919. július 19-től Zagyvarékason állomásozott. Hamarosan két szétszedett gyorsnaszád is érkezett a szolnoki átkelés támogatására. Ezeket a község közelében állították össze az átkelés előtt pár nappal. 59 1919. augusztus l-jén a Vörös Hadsereg Abony és Zagyvarékas irányából indított támadást, s visszafoglalta Szolnokot. A következő napon a túlerőben lévő román hadsereg Besenyszög és Zagyvarékas irányában hajtott végre támadást, s elfoglalta Szolnokot. 60 A társadalmi feszültségek a Tanácsköztársaság leverése után is érzékelhetőek voltak. A zagyvarékasi főjegyző 1922. augusztus 16-án sürgette az abonyi főszolgabírónál csendőrkülönítmény kihelyezését a községbe „a hangulat lecsillapításához". 61 Az MSZMP 1925-ben megalakult szolnoki szervezetének tevékenysége a környező településekre is kisugárzott. A Belügyminisztérium tájékoztató köriratot küldött a megyékhez 1926. június 14-én az MSZMP megalakulásáról és szerveiről. Ebből kitűnik, hogy Zagyvarékason is helyi szervezet működött. 62 A Horthy-rendszer nevezetesebb egyesületei közül 1935-ben alakult meg a Zagyvarékasi MOVE, mely 1938-ban újjáalakult. Tevékenysége jórészt a sport és a kultúra területére korlátozódott. 63 Zagyvarékast a 2. Ukrán Front alárendeltségébe tartozó 7. Gárda Hadsereg, valamint a 6. Gárda Harckocsi Hadsereg erői szabadították fel a Szolnok körüli térséggel együtt 1944. november 4-én. Több napig tartó súlyos harcok után a 2. Ukrán Front főerői november 11-én indítottak újabb támadást a Besenyszög-Ceglédbercel arcvonalszakaszon, s ezzel a front gyorsan eltávolodott a község területétől. 64 A felszabadító harcok és az október 28-i légitámadás során mintegy 1200 lakóházból 152, a 870 gazdasági épületből pedig 18 rongálódott meg. 80 lakóház még 1945 májusában is lakhatatlan volt. A németek megrongálták a Zagyva hídját, megsérültek az iskolák, az óvoda, a jegyzői lakás és számos más épület. 65 1944. december 10-én alakult meg az MKP helyi szervezete Fodor Imre vezetésével, majd december 24-én a Földmunkások Szabad Szakszervezete. 1945. február 4-én alakult meg a nemzeti bizottság. A pártok közül az SZDP, az NPP, a társadalmi szervezetek közül az UFOSZ működése érdemel említést. 66 1945 júniusáig 51 mezőgazdasági munkás, 16 törpebirtokos és 2 kisbirtokos jutott földhöz Zagy varékason. 67 Az 1946. október 2-i jegyzőkönyv szerint a községben a földreform során igénybevett földterület 551 kh, a ténylegesen kiosztott terület 482 kh, tartalékterület a hazatérő hadifoglyok részére 69 kh. A jogosult földigénylők száma 628, s 480-an kaptak házhelyet. 68 1947 tavaszáig összesen 132 fő kapott földet, 170 család pedig jelezte áttelepülési szándékát a Pest megyei Hajós községbe. A hajósi kitelepülök zöme végül mégsem költözött el. Ehhez feltehetően hozzájárult az is, hogy Alsó-Szászberken a Kohner uradalomból kb. 2200 kh földet a rékasiak kaptak meg. 69 Az első termelőszövetkezeti csoport 1949 tavaszán alakult meg a községben. A Vörös Brigád nevű csoport tagjai kezdetben 25 kh rizsföldön gazdálkodtak. 70 1950 októberében alakult meg a községi tanács, elnöke Borsányi György lett. 71 A községi tanácsnak 81 rendes és 41 póttagja volt, a tanácsi apparátus 13 főből állt. 72 6. Rékas 1347-ben, első okleveles említésekor az Ácsai (Acha-i) köznemesi család birtokában volt, mely a Galga-völgyi Ácsa településről vette nevét. Acha-i Berend fiai Márton, Berend és Gergely 1347-ben birtokosztást hajtanak végre Öröklött és szerzett birtokaikon, s ennek során Rékas és Száz részbirtokok Berendé és Gergelyé lesznek. 73 Ezt követően fél évszázadig nincsenek adataink Rékas birtokosairól. A váci káptalannak 1402. decembeí 21-én kelt oklevele alapján kitűnik, hogy Gara-i Miklós nádor ítéletlevele következtében - többek között - lefoglalták Rékas birtokot mint