Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)

TÓRÖKSZENTMIKLÓS 761 építtetett vendégfogadó házat, mészárszéket, sertésházat, a kengyeli vendégfogadót. Utóbbit maga használatára tartja a földesúr, míg a többit a helységnek engedi át meg­felelő szolgáltatás ellenében. 151 1750-ben serkocsmát és pálinkakocsmát külön emle­getnek, de tudjuk, hogy ezen kívül is több kocsma feküdt a hatalmas határ területén. Az 1760-as években pontosabb adatok vannak már a malmokról is. Urasági szárazmal­mokat, illetve a Tiszán és Berettyón vízimalmokat tartanak nyilván. 152 1749-ben a vá­rosnak négy kocsmája volt. Ismerjük ezek bevételét, sőt azt is, hogy borért Kecske­métre, Kőrösre és Szentendrére mentek. Ugyanebből az időből ismerjük a mészárszé­kek jövedelmét, a malmok javításához vásárolt építőanyagok mennyiségét, s név sze­rint Molnár István és Bányai János kovácsot, Ézsaiás kútcsinálót. A városháza épí­tésén 1748-1750 között jelentős számú kőműves dolgozott. Két hollandus építőmes­terről és a városházánál munkálkodó aldebrői svábokról is megemlékeznek a feljegy­zések. 153 1784-ben két elsőrendű mesterember és 47 másodrendű összesen 25 és fél dika adót fizetett. 154 1772-ben még csak 17 iparos neve szerepel a különböző írásokban, s közöttük több urasági iparossal találkozunk. A kocsmárosokat kivéve, akiknek száma változó volt, az egyes mesterségek megoszlása a következő: 5 csizmadia, 3 kovács, 2 molnár, 2 mészáros, l-l szűcs, bognár, szabó, takács. 155 1816. augusztus 24-én a tö­rökszentmiklósi mesteremberek négy céh alakításának engedélyezését kérték. Az első céhben 16 kovács, 9 kerékgyártó és egy asztalos alkot vegyes céhet, a másodikban 30 csizmadia, a harmadikban 15 molnár, végül a negyedikben 25 takács és szűcs. 156 A cé­hek meg is alakultak és 1882-ig működtek. A megszűnést követően 1885-ben megala­kult a Törökszentmiklós és Vidéke Ipartestület, amely magához kötötte még Fegyver­nek, Kengyel, Kuncsorba, Tiszabő, Tiszapüspöki iparosait is. 157 Az iparosok számának változása: 158 Év 1852 1879 1925 1945 1950 1960 Csizmadia, cipész Molnár Szűcs, takács Bognár Asztalos Kovács Szabó Szappanfőző Ács Bádogos Borbély Cukrász Gépész Gőzmolnár Hentes, mészáros Kalapos Kőműves Köteles Könyvkötő Lakatos, géplakatos Mézeskalácsos Nverges Órás Pintér 37 + 3 8 IS 20 8 1 3 + 2 4+1 11 24 13 27 12 40 24 58 1 1 14 1 3 1 12 1 2 1 9 + 3 24 3 2 8 19 2 2 1 2 15 1 2 1 I 3 3 3 88 66 21 5 2 19 4 27 14 5 26 18 5 67 46 35 4 2 4 4 22 5 3 33 36 5 7 5 2 16 19 4 1 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom