Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)

TÓSZEG 735 1852 1895 1911 1935 1942 1952 1957 1962 db db db db db db db db 629 1619 1882 1783 1848 1287 927 1061 479 511 538 607 661 328 286 239 463 3152 2591 1491 1252 1049 297 540 1803 1147 3072 3493 2149 2108 3051 A 19 000 kh-as, illetve később a majd 15 000 kh-as határhoz képest az állatállomány száma viszonylag alacsony. A fenti adatokból tudjuk azt is, hogy főként munkaállatok, az uradalmakban ökrök emelték meg ennyire is a kötött talajon gazdálkodó község állatlétszámát. A juhászat a XIX. század végén éri el legmagasabb szintjét, de ettől kezdve hanyatlik, s a sertésszám növekszik csakúgy, mint az ország más részein. A felszabadulás után, majd a termelőszövetkezetek megalakulásával 1951-1957 között, az egyéni gazdaságok megőrizték korábbi szerkezetüket, a gabonatermesztés elsődlegességét. Ezekben az években átlagosan 36,4% őszi búzát, 11,7% egyéb gabonaneműt, 30,5% kukoricát vetettek az egész vetésterületen belül. Jelentősnek mondható még a Szolnoki Cukorgyár szervezése miatt 3,6% cukorrépa, s az előírás miatt a vetésterület 3,2%-án termesztett napraforgó is.

100 A Szolnoki Cukorgyárhoz tartozó állami gazdaság a község területéből 3486 kh-at foglalt el, ezt részben rakodásra használta és 2419 kh-on cukorrépát termesztett. Az állami gazdaságok jóvoltából tehát megjelent a speciális növénykultúra is a községben. Korábban inkább az egyéni termelőket és középbirtokosokat ösztönözték cukorrépa termesztésére Tószegen, illetve a gyár által bérelt területen folyt a két világháború között ipari növény termesztése.

101 8. Tószeg Szolnok szomszédságában jelentős ipart nem tudott kifejleszteni. 1744ben földesúri tulajdonban lévő malma 50 pozsonyi mérő jövedelmet jelentett a földesúrnak. Vízimalmairól Vályi András 1799.-ben, Fényes Elek 1830 után szintén megemlékezik, s mint Szolnokon, itt is több hajómalom működhetett.

102 Az iparosok számáról később sem rendelkezünk számszerű adatokkal, ugyanis a kisebb uradalmak maguk tartottak mestereket (kovács, bognár, szíjgyártó), s ezek cselédként vannak feltüntetve. A község iparosainak száma az 1870-es évekig alig egy tucatra tehető. Galgóczy Károly 1877-ben azt írja: „Iparos pár molnár, kovács, csizmadia, bognár (itt kollárnak hívják). Van több korsós, akik fekete cserépedénnyel látják el a vidéket. Jó tetőcserepeket égetnek".

103 A fekete korsókat készítő fazekasok, mint tudjuk, a század közepe táján kezdtek áttelepülni Mezőtúrról Tószegre. A mezőtúri fazekasok látták el addig a Duna-Tisza köze felső részét jó minőségű cserépedényekkel. A Duna-Tisza közén ugyanis cserépedény készítésére alkalmas agyag nincs. A tószegi agyag hasonlít a túrira, s a fazekasok egy része a mezőtúri konkurencia miatt - s azért, hogy a fuvardíjat és a vízen való átkelés vámját megtakarítsa - itt telepedett meg. Később mázas edényeket is készítettek, s kialakítottak egy mezőtúrival rokon, abból származó, de mégis speciális tószegi stílust. Ilyen módon e hely speciális iparágat fejlesztett ki a múlt század közepétől, s ma is jelentős kerámiakészítő központként tartjuk számon. A fazekasok száma a 30-at is elérte. Még 1945/46-ban is 12 önálló fazekasmester dolgozott a szolnoki Ipartestülethez tartozó Pest megyei Tószegen.

104 Az 1910-es népszámlálás adatai szerint 11 kovács, 5 asztalos, 1 szabó, 13 cipész, csizmadia, 6 hentes, mészáros, 1 kőműves és 6 ács dolgozott Tószegen. Ebben az időben gép- és hajógyártásban 3 főt, téglagyártásban 1 főt, a fazekasiparban 13 főt, fonó- és szövőiparban 1 főt, malomiparban 8 főt, vendéglátóiparban pedig 12 főt foglalkoztattak. 20 fő egyéb iparágakban tevékenykedett.

105 Az MTVB ipari osztályának jelentése szerint 1950-ben 4 kovács, 1 lakatos, 1 bádogos, 5 épületasztalos, 1 bognár, 3 kosárfonó, 3 szabó, 10 cipész, 1 pék, 4 hentes, mészáros, 2 szikvízgyártó, 7 fazekas, 1 ács, 5 kőműves, 5 borbély (fodrász) dol-