Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)
TISZAIGAR 435 újat kötöttek. Ekkor 5 forinton, 1770-ben 7 forinton váltotta meg az egésztelkes gazda a földesúr részére teljesítendő szántást. Miután szántóvető földesúri majorüzem még nem volt, a jobbágyok igarobotjára sem volt szükség. 1754-ben Széky Zsigmond földbirtokos nemesi birtokosztályt kezdeményezett, amely 1757-ben megegyezéssel zárult. Ennek értelmében az addig közösen használt határban kisorsolták és határjelekkel is elkülönítették a Széky-Papszász-féle háromnegyed birtokrészt a Darvas-részt öröklő negyedrészes kisnemesek (Vincze, Trásy, Szepesi) földjétől, és a belsőségben is kihasították, elkülönítették a negyedrészesek illetőségét. A szőlősi útra települt utcát ekkor Csorba-köznek, az országútra települt utcát Radnóti utcájának nevezték. 1761-ig a negyedrészesek egymás között is megosztották és elkülönítették részeiket. 77 A földesúri birtokfelosztás 1757-ben véget vetett a jobbágyok korlátlan földhasználatának. A Széky-Papszász jobbágyok is, és a negyedrészesek jobbágyai is csak a számukra elkülönített szűkös határrészt használhatták. A földesurak által kijelölt belsőségen építkezhettek csupán, ami a belsőségen igen nagy zsúfoltságot okozott. 1770ig mindkét birtokrészen az igaerő arányában történő időszakos földosztás volt szokásban: „ezen helységben a házhelyek után a földek és rétek felosztva nem voltak, hanem csak a járómarhákra", közölték a jobbágyok 1770-ben. 78 1771-ben a falu határát harmadik osztályúnak minősítették, így 30 kishold és 12 kaszás rét lett egy egész jobbágytelek. A telkiállomány 1851-ig a következőképpen alakult: 1770. 1771. 1851. évi úrbérrendezés úrbérrendezés adódott után összeíráskor Jobbágytelek 18 5 /K telek 11V 8 telek Telkes gazda 72 57 33 Házas zsellér 9 25 117 Jobbágyszántó 667 kishold 558 kishold 373 kishold Lakóház, Tiszaigar, Rákóczi u.