Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)
TISZADERZS 345 15 halászt tüntettek fel, akik valóban ott is laktak, s a táj adottságainak megfelelő foglalkozást űztek. 1711-12-ben a lakosok továbbra is halászatból, rétgazdálkodásból éltek. A nélkülözhetetlen kenyérgabonát földesuruknak, a Borbély családnak más falvakban fekvő majorsági szántóföldjein termesztették, onnan szállították haza, még később is. 1770-ben az úrbéri kérdőpontokra adott válaszokból ez pontosan kitűnik: 94 „Nékünk ezen határban egy hold földünk sincsen. Határunknak szűk és alkalmatlan volta miatt még eddig csak két posonyi mérő búzát vagy árpát el nem vethettünk, hanem harmadik, negyedik és ötödik határban is földesuraink engedelmébül mind őszi, mind tavaszi vetéseinket tettük és olykor szalmástul ott termett életünket haza hordottuk, olykor pedig ott elnyomtatván, szalmájának semmi hasznát nem vehettük. Szénát is gyakran urainknak engedelmébül az szerint kaszálgattuk." Az 1771-ben megkötött urbárium szerint a jobbágyok 5 Vi embervágó kaszálót kaptak szántó helyett, s a jobbágytelek csak eszmei hányad. Erdőrészt nem kapnak a jobbágyok, helyette „az Urbáriális öli fának helyében, minden egy ház helyen jobbágy negyven kéve nádat..." kap. 95 1788-ban Borbély Anna és Borbély Dániel 15, illetve 16 kataszteri hold majorsági szántőt, a jobbágyság összesen 17 úrbéri szántót tart művelés alatt. Ekkor (1789) a község határának művelési ágak szerinti megoszlása a következő: szántó 63 kh, rét 717 kh, kert 9 kh, legelő 778 kh és szőlő 38 kh. 96 1799-ben Vályi András így jellemzi a falut: „... szőleje termékeny, fája tűzre, és épületre, nádassá, 's réttye szükségére elegendő; fogyatkozásai, hogy szántó földgye, saját határában nintsen, 's más határokban szoktak szántani, a' Tisza vize is sokszor elszokta önteni, melly okok miatt, harmadik osztálybéli." Egy 1824-es adat szerint ez olyan mértékű, hogy a község 7450 kishold határából 4560 kisholdat, vagyis a terület 61,21%-át rendszeresen víz borítja. 1824-ben a vízjárta részek művelési megoszlása a következő volt, 1598,9 kishold szántó, 507 kishold legelő, Cserőközben 268,7 kishold erdő. Az adat jelzi, hogy a szántóföldi növénytermesztés már a XIX. század első harmadában sem kizárólag az árvízmentes magaslatokon folyt. 97 Az uradalom azonban a kevés, de kitűnő minőségű szárazulatokon - amelyeket 1790 táján a derzsi Nagyfok elzárásával a lakosok kárára részben ármentesített is - a XVIII. század végén dohányt kezd termeszteni. Vályi András erről még nem emlékezik meg, Fényes Elek azonban 1837-ben kiemeli a dohány és a sáfrány termesztését, 1851-ben pedig azt írja: „Szántófölde kevés, de ezen híres, nagylevelű, mázsás, színes, jóízű és szivarra használható dohányt termesztenek." Ugyanitt kiemeli a falu életében a halászat még mindig jelentős súlyát: „A Tiszából a halászat is szép jövedelmet ad a lakosoknak, ezenkívül tavak a következők: Morotva, Vakvár, Kengyel, Tököstó." 98 A lakosság maga is kezd dohánytermesztéssel foglalkozni, s az 1864-től, a cserőközi holtág kialakítása következtében szárazabbá váló határ paraszti szántóin jelentős jövedelmi forrássá is válik. A faluban paraszti portákon megmaradt nagyméretű dohánypajták napjainkban is jelzik szerepét. A cserőközi Tisza-kanyarulat levágásakor 9417 m hosszú gátat létesítettek, s vele nemcsak 11164 m hosszú folyószakaszt iktattak ki, de ármentesítették a területet is. Ezzel Derzs „szigef'-jellege megszűnt, s hatalmas területek szabadultak fel a szántóföldi művelés számára, kitűnő, bár mégis a földesurak kezén lévő földekkel. Különösen értékessé vált Cserőköz egész területe. 99 A változásokat a művelési ágakon mérhetjük le leginkább: 100
