Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)
316 TISZABURA szövés-fonás a második világháborúig jellemző volt. Szokásaik közül a fonók, tollfosztók, kocsmai és tamburabálok emelkedtek ki. Hitvilágukat a táltos- és boszorkányhit, tudós pásztorokról szóló, elevenen élő történetek jellemezték. Orvos Tóth Sándort, Bíró Julist táltosoknak tartották, s máshonnan is jártak hozzájuk. Eleven a népdal, népballada, históriásének tudásuk. Igen jelentős a cigány népesség aránya. 31 4. Györffy György legkorábbi birtokosaiként az Abákat említi. A Szalók és Tomaj nemzetség egyenes leszármazottaiból hűtlenség miatt elkobzott Bwratelekű falut Károly Róbert 1331-ben egy cseh vitéznek, Chenyknek, majd 1335-ben Atyay Istvánnak adományozta. 32 Az Árpád-kori Beree helynév valószínű nem azonos Burával, mert nemcsak hangtanilag nem egyeztethető, de hely szerint is másutt van az Abádszalókhoz tartozó Berei-sziget, illetve Bérei rév. 33 A falu azonban jóval korábban fennállhatott, mert puszta személynévből képzett földrajzi név, s mint ilyen, a XII. század előtti névadás gyakorlatára utal. 34 Bár ezt régészeti leletek nem támasztják alá, eredeti népességét besenyőnek kell tartanunk. Anonymus szerint ez a terület Thonuzoba (Thonus-Aba) besenyő vezér birtokát alkotta, 35 s mint ilyen az abádi birtok része volt. A Bura határában lévő Pusztataskony a Taksony személynév hangátvetéssel keletkezett változata. Thonuzoba besenyő vezér Taksony idejében költözött be az országba, s valószínűleg Taksony besenyő sógorságához tartozhatott, mert az Árpád-házi rokonság között kapott szállásbirtokot. 36 Az Abád, Taksony, Taskony, Tomaj nevek e térségben való sűrűsödése minden bizonnyal besenyőkkel vegyes magyar lakosságra utal. A besenyő lakosság igen korán beleolvadhatott a helyben és a környéken lakó magyarságba. A népesség így alakult: 37 !v 1548 1571 1576 1583 1597 22 család 21 férfi 14 jobbágy 2 zsellér 14 család 13 család 1635 1647 1675 1686 1696 3 porta Vi porta V4 porta x k porta néhány halász 1740 1741 1747 1752 1770 1771 15 család 20 család 54 család 78 család 59 jobbágy 14 zsellér 52 jobbágy 22 zsellér Ev 1786 1828 1837 1851 1869 809 1607 1351 1411 2010 1880 1890 1900 1910 1920 1848 2409 2504 2593 2524 1930 1941 1949 1960 2658 2831 2797 2893