Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)
KUNSZENTMÁRTON 573 Megjegyezzük, hogy a polgár kategória valójában a redemptusokat és bizonyos fokig a szaporodó iparosokat, kereskedőket foglalja magában. A zsellérek itt az irredemptusokkal azonosíthatók, akik azonban részesülvén a közföldek hasznából, nem tekinthetők nincsteleneknek. 1852-ben 1058 ház van a községben, ebből telkes 536, zsellér 509, s kívülük még 2 lelkész és tanítói lak, 7 községi ház, és 1 kerületi ház található. 107 Ez azt jelenti, hogy Kunszentmárton meg tudta őrizni lakosságát az anyagi leromlástól. Ugyanis a zsellérek és telkesek házainak száma majdnem megegyezik, holott 1786-ban a zsellérek száma nagyobb volt, mint a polgároké. (Nyilvánvaló, hogy telkeseken itt is a redemptusok leszármazottait kell érteni.) Ennek oka, hogy lakosai nem szegényedtek el, a pusztákra való kitelepedés és a környező községekben való birtokszerzések miatt. 1910-től kezdve nyomon követhetjük a népesség foglalkozási csoportonkénti alakulását. Ebből megállapítható, hogy kezdettől fogva a mezőgazdaság jelentette a megélhetés forrását, de mellette az ipar és kereskedelem szintén jelentős. Olyannyira, hogy e két kategóriában lényeges emelkedés más községekhez viszonyítva 1949 és 1960 között sem következik be. Természetesen 1949 és 1960 között már nem magániparosok és kereskedők adják e két kategória zömét, hanem a szövetkezeti és állami ipar. A korábbi időszakban a kunszentmártoni iparosság földdel is rendelkezett. A foglalkozási megoszlás 1910-től a következő. 108 1910 keresők 1949 1960 mezőgazdaság ipar kereskedelem közlekedés közszolg. szab. fogl. véderő napszámos házi cseléd egyéb 451 3778 2259 718 906 1298 143 220 256 65 75 193 141 237 6 281 289 140 432 1149 Összesen: 4234 5648 5155 Mivel a népesség nagy részét mezőgazdasági lakosság alkotta, a birtokviszonyok tisztázása ugyanebben az időszakban alapvetően fontos:' 09 1910 1935 1949 birtok birtok birtok birtok terület birtok birtok nagyság szám nagyság szám nagyság szám 0-10 kh 343 0-1 kh 1008 263 kh 0-1 kh 156 1-5 kh 610 1 582 kh 1-5 kh 838 5-50 kh 595 10045 kh 5-10 kh 653 10-100 kh 394 50-100 kh 58 3930kh 10-25 kh 25-től kh 380 130 100-tól kh 23 100-500 kh 500-1000 kh 1000-3000 kh 20 1 1 3909 kh 957 kh 2072 kh 760 2293 22758 2157