Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)

SZOLNOK MEGYE 31 fellépő betegségek kísérték a harci eseményeket, s apasztották a lakosságot. Ezekről a járványokról azonban nincsenek feljegyzések. Példaként említjük, hogy a Rákóczi-szabadságharc végén 1709-ben és 1710-ben megyénk egész területén hatalmas méretű pestisjárvány volt. Az 1713-as jászkunsági összeírás alacsony lélekszámú adatai elsősorban erre vezethetők vissza, s nem a hadieseményekre. 500-600 fő is áldozatul esett egy-egy nagyobb településen a járványnak. A konszolidáció után megindult megyénkben a felvidéki és tiszántúli lakosság nagyobb arányú betelepedése. A lakosság békés viszonyok között fejlődhetett, s mind a népmozgás, mind a kedvező viszonyok jelentős népességnövekedéshez vezettek. Ezt a folyamatot hadiesemények nem zavarták meg hosszú időn keresztül. A népesség csökkenését egy-egy településen csupán a pusztákra való kirajzás, illetve néhány járvány okozta. 1717-1720 között a jászsági községekből Orczy István felhívására többen kerestek kis- és nagykun pusztákon új életlehetőséget (Kiskundorozsma, Kiskunfélegyháza, Kunszentmárton).

55

1739-ben hatalmas pestisjárvány pusztított a megyében, amely egy-egy nagyobb helyen (Karcag, Kisújszállás) több mint ezer embert is elvitt.

56 1786-ban Kunhegyes, Kisújszállás, Karcag, Jászkisér, s még néhány szomszédos Tisza menti falu családja költözött ki a Bácskába kincstári birtokra. Ez jelentős számbeli veszteséget okozott a Nagykunságban.

57 Ezt követően jelentősebb elvándorlás, nagyobb járvány nem következett be az 183l-es kolerajárványig. Ez is hatalmas pusztítást vitt véghez, serre vezethető vissza, hogy 1828-1837 és 1852-es időszakban nem olyan nagy a lakosság számbeli növekedése, mint korábban.

58 A járványok 1831 után már nem voltak olyan pusztítóak, mert az egészségügyi hálózat fejlődött, s bár vannak kisebb járványok egészen a század végéig, ezeket már lokalizálni tudták és a népesség száma lényegesen nem csökkent emiatt.

59 Az 1848-49. évi szabadságharc hadi eseményei a polgári lakosságot nem érintették jelentősen, csakúgy, mint az első és kisebb mértékben a második világháború harcai. Mindhárom inkább csak a férfi lakosság számát csökkentette. Ez az eseményeket követő statisztikai adatfelvételekben nyomon követhető. Megfigyelhető, hogy általában a századfordulóig nagyon sok településünk lélekszáma eléri a maximális számot, s máig sem növekedik tovább. A jászsági települések lélekszáma a statisztikák tükrében különösen alakult a XIX. század második felében. A hullámzást a kiskunsági pusztabirtokokra való kiköltözés idézte elő (Lajosmizse, Kocsér, Kerekegyháza, Bene, Szentlászló). A pusztákra való kiköltözés lezárult az 1880-as években, s ettől kezdve ismét nőtt a lakosság létszáma. A Nagykunság népe ugyanekkor saját határait telepítette be tanyákkal. A tanyai népesség pedig benne foglaltatik az anyaközség lélekszámában. Ennek ellenére, több helyen lélekszámcsökkenést vehetünk észre. Ennek oka az egyes puszták önállósodása, községgé válása, az anyaközségből való kiválása (Mesterszállás, Kuncsorba). A megye lakosságának összlétszáma azonban változatlan. Hasonló folyamat megy végbe az 1940-1950-es évek fordulóján, amikor tanyaközségeket szerveztek (Cserkeszőlő, Kétpó, Mezőhék, Jászivány, Jászágó, Tomajmonostora). Az 1950-es években az iparosítás hatására egyrészt nagyobb belső mozgás indult meg az iparosodó városok irányába, (Szolnok, Jászberény, Törökszentmiklós, Martfű, Mezőtúr) másrészt Budapest ipari üzemeibe és az ország több nagy iparvidékére is jelentősebb számú paraszt, vagy kisiparos költözött el. 5. A politikai történeti adatok című részben elsősorban az egyes települések életében lényegesnek és fontosnak látszó tényeket soroltuk fel községenként. Ezek nagyobb része, időpontja, intenzitása, jellege a települések belső viszonyaiból fakadtak. Lényegesek voltak azonban a külső történések is: a települések életében kívülről belejátszó hadi, jogi, köztörténeti események. Ezek nagyobb részét az előző részben, a népesedést, népmozgalmat meghatározó események között tárgyaltuk, így most nem ismételjük meg ezeket. A honfoglalás korának települési rendszerét a régészeti lelőhelyek alapján értékelhetjük. A régészeti anyagot még a helynevek tanulságai is kiegészíthetik. Az adatokat térképre vetve úgy tűnik, hogy a honfoglaló magyarság az élővizek környékén telepedett meg sűrűbben. így végig a Tisza két partján, sűrűn a KÖrÖs mentén, ritkábban a Berettyó vidékén, s ismét sűrűbben a