Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)
I. Bevezető
mezővárosok, a jászkun és hajdú kerületek privilégiumai között nem szerepelt ilyen kitétel. Itt a tanácsok kiutasító határozatai az „ősidők”, „emberemlékezet” óta fennálló állapotra, az elődök rendelkezéseire, a szokásjogra hivatkoztak.21 A Jászkun Kerület a jobbágyi állapot alóli 1745-ös megváltás (.redempció) nyomán földesúri adó- és vámmentességet, területi autonómiát élvezett. Ez szélesebb körű közigazgatási és bíráskodási jogokkal is járt. A jászkun városok választott tanácsai többek között dönthettek a jövevények befogadásáról is. A jászkunok kollektív identitásának alapját a megváltakozás során szerzett privilégiumok, és az azt jelképező földtulajdon jelentette. A redemptus öntudat kisugárzott a megváltott földdel nem rendelkező alsóbb rétegekre is. A közösségeket patriarchális belső viszonyok, kifelé elzárkózás, az előjogok feletti szigorú őrködés jellemezte. A beköltözni vágyók elé szigorú követelményeket állítottak azért is, mert a gyarapodó lélekszámú településeken egyre nagyobb problémát jelentett a lakosok házhellyel, kerttel való ellátása. 22 A vallásilag homogén jászkun települések kerületi szinten élesen megosztottak voltak: szinte kizárólagos katolikus dominancia jellemezte a Jászságot és a Kiskunság déli felét (Kisér illetve Halas kivételével). A Kiskunság északi településein és a Nagykunságban (Kunszentmártont leszámítva) a reformátusok voltak túlnyomó többségben. A két felekezet közötti éles regionális „frontvonalak” a más vallású beköltözőkkel szemben általános intoleranciához vezettek. A jászkun települések gazdasági életét a paraszt-polgári vezető réteg irányította. Ez a 19. század elejéig helyzeti előnyt jelentett a jobbágyfalvakhoz képest. A későbbiekben azonban a privilégiumok bástyája mögé húzódó helyi elitek konzervativizmusa és nepotizmusa a modernizáció gátjává vált.23 Ez tükröződött a zsidó vállalkozók elé állított akadályokban is. A Pest-Pilis-Solt vármegyében létrejött, alapvetően nyugati típusú (morvaországi eredetű) zsidó közösségek közül az 1720-as és 30-as évektől Aszód, Pécel, Domony és Irsa, a század derekától Apostag, Izsák, Szele és Abony lakói játszották a legfontosabb szerepet a Jászkunság és Külső-Szolnok életében, utóbb zsidó közösségeinek megalakításában.24 Az Alföld déli sávjában a kamara védelme alatt szintén zömmel morvaországi betelepülőkből álló, viszonylag népes és vagyonos zsidó telepek alakultak.25 Az első Büchler 1901, 332-333 és 336. p., Marjanucz 1999, 17. p., MZSO VII, 109-111. p. A jászkun redempcióról lásd: Bánkiné 2005. 23 Lásd erről: Bagi 1991, 52, 66-67, 175-176, 196-197. p. 24 Moess 1968, 13-14. p. és passim, MZSO VII, 90-91., 172-176. p. Bács megyében két legkorábbi és legfontosabb központjuk a péterváradi sánc (a későbbi Újvidék) és Baja szabadalmas mezőváros volt. MZSO VII, 38-39., 42-43. és 116-119. p. 20
