Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)
II. Az integráció kora (1780-1918)
viszont udvarhű, illetve passzív magatartást tanúsított. A függetlenségi nyilatkozat elfogadása után az új kormány tervbe vette a zsidók egyenjogúsítását. Az orosz intervenció miatt és a tömegbázis elvesztésétől félve csak a végső pillanatokban szánták rá magukat annak elfogadtatására. A szabadságharc végóráiban, 1849. július 28-án a Szegeden ülésező forradalmi parlament - egy széles körű nyelvhasználati jogokat biztosító nemzetiségi törvénnyel együtt - egyöntetűen elfogadta az emancipációs törvényt. Életbe léptetésére már nem volt esély és korlátozásokat is tartalmazott (csak a magyarországi születésű illetve letelepedési engedélyt szerzett zsidókra vonatkozott, valamint a vallási megújhodást is feltételül szabta), elvi jelentősége mégis nagy, hiszen a közép-európai történelem első ilyen törvényéről volt szó.114 A túlnyomórészt magyarlakta Alföld a szabadságharc fő bázisát jelentette. Az itt megtelepedett zsidók, különösen Pest, a Duna-Tisza köze és a Délvidék modernizálódó és elmagyarosodott közösségei lelkesen támogatták a magyar ügyet. A forrásokból úgy tűnik, hogy Külső-Szolnokban a már évtizedek óta fennálló közösségek (zömmel már ott született és részben magyar ajkú) tagjai vonultak be nemzetőrnek. Mezőtúr és több nagyobb falusi közösség (Dévaványa, Kenderes, Tiszabő, Tiszaszentimre) tagjai megtalálhatók a zsidó származású honvédek névjegyzékében.115 Miután a migrációs kiinduló központok zöme a forradalmat pártoló térségben feküdt, később sok jászkunsági és szolnoki zsidó büszkélkedhetett azzal, hogy ő vagy felmenője Kossuth katonája volt. A forrásokban csak egyes epizódok maradtak fenn a helyi zsidók forradalmakban játszott szerepéről. A jászberényi pusztabérlő Spitzer Ignác például hadiszállítóként segítette a honvédsereget, ezért várfogságot szenvedett.116 1849 elején a forradalmi hadvezetés Grünhut Adolf orvost bízta meg a nagykunsági tábori kórházak felállításával.117 A szabadságharcot követő abszolutista kormányzás évtizede a magyar történelmi emlékezetben az elnyomás sötét korszakaként rögződött. A hazafias magyar-zsidó történetírás is hangsúlyozta azokat a megtorló intézkedéseket, amelyeket a forradalmat támogató közösségeknek el kellett szenvedniük, beleértve a hadisarcot, autonómiájuk csorbítását és az egyéni büntetéseket.118 Ugyanakkor a központosítás jelentős előnyökkel is járt a zsidóság számára. A helyi privilégiumok megszüntetésével elvben elhárultak a szabad költözködés 114 Magyar Zsidó Szemle, 1894. 388-389. p. 115 Bernstein 1898. 174-188. p. 116 MNL JNSZML Jászberény tjkv 1849. Kálmán 1916, 38-39. p. 117 Kormos 1967, 112. p. 118 Groszmann 1917. 41
