Bagi Gábor: Forradalom, szabadságharc és megtorlás a Jászkun kerületben - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 11. (Szolnok, 2009)
A JÁSZKUN KERÜLET 1848/49-BEN
A JÁSZKUN KERÜLET 1848/49-BEN Az Alföld közepén fekvő Jászkun Kerület (a továbbiakban Jászkunság, Hármas Kerület, Kerületek) kiterjedése, népessége alapján a Magyar Királyság átlagos törvényhatósága volt. Területe meghaladta a 890.000 kh-t, 25 települése lélekszáma 1848-ra elérte a 180.000 főt. A „jászkun megye” azonban több egyedi sajátossággal is bírt. A legfeltűnőbb, hogy három, egymással területi kapcsolatban nem álló, közel egyenlő népességű kerületre tagolódott. A Zagyva alsó folyásánál fekvő Jász Kerület 180.000 kh területével sokáig a legkisebb, gazdasági erejét tekintve viszont a legnagyobb volt a három közül. Tizenegy mezővárosa és községe 1745-től kb. 80.000 kh területű kiskun pusztát is birtokolt. A döntően katolikus települések közül kiemelkedett Jászberény, a Jászság és a Jászkun Kerület központja. A Nagykun Kerület a Tiszántúl kb. 200.000 kh-nyi részén feküdt, de nem volt egységes, mivel hat mezővárosa közül a Körös menti Kunszentmárton elkülönült a többitől. Mária Terézia korától ez a Jászságból újratelepült katolikus település volt a Nagykunság székhelye, a református nagykun települések (Karcag, Kisújszállás stb.) nagy sérelmére. A Duna-Tisza közének középső harmadában fekvő Kiskun Kerület, mintegy 400.000 kh területével ugyancsak nem volt egységes. Két nagyobb és három kisebb részre tagolódott, amelyen 8 mezőváros és község létezett. A régi kerületi székhelytől, a református Kiskunhalastól ezt a címet Mária Terézia korában a katolikus Kiskunfélegyháza kapta meg.1 Bár 1848-ban a Jászkun Kerület még csak egy évszázada volt elismerten önálló törvényhatóság, ennek eredete sokkal régebbtől eredeztethető. A Magyar Királyság katonáskodó, kiváltságolt népei közül a tatárjárás után beköltöző török kunok és az 1323 táján feltűnő iráni eredetű jászok szállásterületei ugyan korán kialakultak, de ezek egységesülése hosszú folyamat volt. Komoly szerepet játszott ebben a török hódítás, amely visszavetette a társadalom feudalizálódását. A pusztítások, népmozgások gyorsították az elmagyarosodást, a kun és jász kiváltságok egységesülését, míg a portyázó végváriak ellen létrehozott parasztvármegye intézménye újraélesztette a katonai szolgálatot.2 Az egységesülést mintegy betetőzte, amikor 1702-ben I. Lipót a királyi koronabirtoknak számító Jászkunságot 500.000 rajnai forintért eladta. A kiváltságok eltörlése, a földesúri joghatóság ellenére a feudális birtokosok 1 BAGI Gábor 1991. 19-21. p.; Uő. 1996. 125-144. p. 2 BAGI Gábor 1991. 9-15. p.; BOTKA János 2000. 69-72., 78-82. pp.; BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 2005. 15-34. p. 9
