Bagi Gábor: Forradalom, szabadságharc és megtorlás a Jászkun kerületben - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 11. (Szolnok, 2009)

A JÁSZKUN KERÜLET 1848/49-BEN - II. A Jászkun Kerület a forradalom és szabadságharc alatt

állítása nélkül bizonnyal haza mentek volna. Szentkirályi főkapitány és a nemzetőrség tisztjei is tiltakoztak az állítás miatt.70 A kerületi közgyűlés a nemzetőrök felváltásáról már augusztus 9-én határozott. Most is önkéntesekkel számoltak, és csak a hiányzókat akarták sorshúzással pótolni, ám a helyettesítést megengedték. Úgy vélték, ha lovasok nem akadnak, nem kell erőltetni a kiállításukat. A fegyvereket, felszerelést, ruházatot az újak a táborban lévőktől vették volna át. Kiskunfélegyházán saját határozatra 9-én a sorshúzással kezdték az új nemzetőrök kijelölését, de a fenyegetőzés és az ellenállás megakadályozta a lebonyolítást. Arra hivatkoztak, hogy a sorshúzás lealacsonyító, önként szívesen beállnak, csak pár általuk kiszemelt személy is beálljon. Ám így is csak 160-an jelentkeztek, és nem volt remény a hiányzó 100 fő kiállítására. Ennek okát abban látták, hogy távoli vidéken, a vész torkában kell szolgálni.71 A következő 2.500 fő levezénylésére azonban nem került sor. A kormányzat előtt nyilvánvalóvá vált, hogy kisebb, de a háború végéig szolgáló nemzetőrcsapatokra van szükség. Batthyány miniszterelnök augusztus 13-án ezek felállítását rendelte el, és végül 500 fős jászkun csapatról határoztak.72 A kerületi közgyűlés 21-én rendezte a kiállítás módját. A felfegyverzést és a felruházást a felkelési pénztár fedezte, de a hiányok pótlására a vagyonos, gyermektelen birtokosokat és özvegyeket is adakozásra hívták. A közösségek illetőségüket saját költségen állították ki, a ruházatot (vászonkitli, nadrág, kalap, csizma, szűr) a felkelési pénztár térítése mellett szerezték be, a ruhaanyagot és varratását a központi választmány intézte. A kiskunokat Kiskundorozsmán, a nagykunokat Kisújszálláson, a jászokat Jászberényben akarták összevonni, majd az újoncokat mindhárom kerületből Jászberénybe szándékoztak szállítani.73 70 Közlöny, 75. szám, 1848. aug. 23. 370. p.; Pesti Hírlap, 1849. szept. 2. 71 JNSZML Jászkun Kerület, tanácsi jkv. 1848. aug. 8. 370-371. p. 1458. sz.; IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor 1988. 254. p. 72 HERENDI József 1901. 50. p. 73 JNSZML Jászkun Kerület, Közgyűlési jkv. 1848. aug. 21. 374-375. p. 1466. sz.; IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor 1988. 269-270. p. 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom