Bagi Gábor: Forradalom, szabadságharc és megtorlás a Jászkun kerületben - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 11. (Szolnok, 2009)
FORRÁSOK - A TAVASZI HADJÁRAT ÉS A JÁSZKUNSÁG FELSZABADULÁSA. 252 - ÉLET A HÁTORSZÁGBAN
197. Kunszentmiklós Varga Imre kerületi főjegyzőhöz, a szabad bor mér és ügyében Kunszentmiklós, 1848. október 23. Kerületi Fő Jegyző Úr! A' mint értésünkre esett, azóta a' Nép, még a szabad bormérés eszméjének életbeléptetésével is kecsegtettetik, és így föltehető, hogy a zavar nagyobbodni fog, mert illyenekre melyik nép nem volna fogékony? Egyéb iránt még mint a Kerületekhez intézett előterjesztésünkbe is érintve van, a' dolog tettre nem került, hanem a jövő vasárnap lévén a próba nap, annakokáért bizalommal kérjük Kerületi Fő Jegyző Urat, méltóztassék bizottmányi ülésbe ezen dolgok felett határozat hozatalát eszközölni mielőbb, és ugyan ezen hadnagyunktól Tóth Pál úrnak megküldeni, nehogy anarhiává falyulyon az állapot - nem egyéniségünk érdekében kérünk határoztatni, mert bizony meg ünnepeljük azon napot, midőn hivatalainktól megszabadúlhatunk, hanem utolsó perczig kéntelenek vagyunk a Város csendét védeni külömben az egész dolog két-három hivatalra vágyó egyének műve, mert a' nép magába nézve jó. Tisztelettel maradunk Kunszentmiklóson Octob. 23. 1848. Kerületi Jegyző, Úrnak kész szolgái Kunszentmiklós Város Fő Bírája, Tanáccsá és Képviselői JNSZML Jászkun Kerület, 1848-as Bizottmányi ir. 1693/1848. sz. Két oldalas felirat, rajta Kunszentmiklós vörös viaszpecsétje. 198. Kiskunfélegyháza rendelkezései a pénztári jövedelmek növelésére Kiskunfélegyháza, 1848. október 31. Miután a városi közpénztár, a mostani zavaros időszülte rendkívüli s tetemes költségekkel végképpen kiürült - a rendszeres jövedelmeiből nem csak a reá várakozó ujjabb nagyszerű kiadásokat, hanem napi szükségeit sem fedezhetné, más részről pedig a már közgyűlésileg rendelt pénz költsönzés körül idáig tett lépések is sikertelenek voltak, ezen köz gyűlés rendkívüli eszközök és segéd forrásokróli gondoskodásra érezvén magát fel híva, az ezek feletti értekezés és tanácskozás folytában következők állapítatnak meg: 1 -ör Az epres-erdőben található már különben is többnyire elvénült szál és körös fák, nyilvános árverés mellett, mellyre a szomszéd helyeken és városokban lakó mesteremberek is meghívandók lesznek - adattassanak el - melly fáknak ki jelölésére s számba vételére, egyszersmind az árverés tellyesítésére, is Ring 294