Bagi Gábor: Forradalom, szabadságharc és megtorlás a Jászkun kerületben - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 11. (Szolnok, 2009)

FORRÁSOK - A JÁSZKUNSÁG KÉT HADSEREG ÜTKÖZŐPONTJÁBAN

Fölkérem tehát főbíró urat, ha hogy a 490 főből álló félegyházi csapat számára, a megkívántató mennyiségű kocsikat, annak idejére Dorozsmára kirendelni szíveskedne. Különben embereimben mindekkoráig semmi kár, és veszteség nem történt, kivévén hogy több hideglelős betegünk van. Eleméren január hó 4-én 1849. Abay István m.k. A 3ik zászlóalj h. parancsnoka Kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum Adattára D-A. 59. 53. 1-2. (Közli: IVANYOSI- SZABÓ Tibor 1988. 375. p.) 126. A kerületi közgyűlés elrendeli az élelmiszerkészletek összeírását Jászberény, 1849. január 4. Előterjesztetvén, mi szerént a' katonaságnak a Kerületek kebelében eddigi folytonos elhelyezése miatt a községek a termesztményekből vagy végkép kifogytak, vagy nem sokára hiányt szenvedni fognak, miután a nemzeti gyűlés, a Honvédelmi Bizottmány köztudomás szerint Debreczenbe költözéséből az Ország védelmére az Ország keleti részére vonatása történhetik, és így a Kerületek kebelén rövid időn nagy számú katonai átvonulások lehetnek, nehogy a városok köz gazdaságának élelembeni hiánya miatt az egyes polgárok katonai zsarolásnak, 's ebből eredhető kirablásoknak, fosztogatásoknak, 's vérontásoknak kitéve legyenek, felhíva érzi magát a központi bizottmány, a községek elöljáróit, miután a' hadügyministerium m.e. 5501 sz. a. rendelete folytán, a Kerületek által m.e. 1634. sz. a. hozott határozat foganat nélkül maradt, annak szellemében következőkre figyelmeztetni: 1-ör A Község Fő Bírája ezen rendelet vételétől számítandó 24 óra alatt híjjá össze a községi közgyűlést, 's mind maga, mind a község értelmesbjei által fejtesse ki a köz gyűlés előtt, hogy a haza jelen körülményeiben várható katonai átvonúlások alkalmával a katonai élelmezésről azért kell egyenessen a' község elöljáróságának gondoskodni, mert ha a község elöljárósága ezt elmulasztja, a' katonaság élelem nélkül nem maradhatván, egyenesen a magán polgárok javaihoz nyúl, és ekkor azon felül, hogy rablásoknak út nyittatik, még a község némely polgárai vagyonúkban tetemes kárt szenvednek, addig némellyeket a véletlen sors ezen tehertől meg kímélhet, sőt a melly községek katonai átvonulásnak kitéve nem lennének, ezen tehertől egésszen mentesek is maradnának, ha pedig a község előre gondoskodik, úgy ezen teher viselése nemcsak egyes községek hanem az egész kerület népessége közt oszlik föl, sőt ügyünk szerencsés kimenetele esetére hadi adóba lészen betudható. 224

Next

/
Oldalképek
Tartalom