Bagi Gábor: Forradalom, szabadságharc és megtorlás a Jászkun kerületben - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 11. (Szolnok, 2009)

FORRÁSOK - A SZERBEK ÉS JELAČIC ELLEN

lör Miután ezenneli jelentés szerint a helybeli nemzetőrök nagyobb része részint saját, részint lakosoktól beszerzett puskákkal ellátva volna, hogy azok is kik még fegyver nélkül vannak, puskákal el láttathassanak, az illető lakosok puskáinak kölcsön képen való be adására szólitassanak fel azon hozzá adással, hogy az ollyanoknak, kik körülményeiknél fogva a fegyvert éppen nem nélkülözhetnék ideiglenesen pisztolyok fognak kölcsönöztetni minek tellyesitése szükséges jegyzék és öszveirás mellett Hegedűs Károly tanácsnok és Fekete Pál képviselőre bizatik. 2or Szóllitassanak fel a nemzet örök hogy a töltések és fehér ruha tartáshoz kívántató vászon tarisznyákról gondoskodjanak, s azzal magokat el lássák. 3 or Panasz tétetvén ez úttal a szabó mesterek ellen hogy a vászon egyen ruha készítéséért az illetőket szerfelett taksálják, e részben rendeltetett, hogy az illető mester emberek egy öltönyt és nadrágot az ezzennel 2 Vft határozott munka bérét a jelen rendkívüli körülményekben el készíteni tartozzanak, mire a fő biró úr által ollyatén képen lesznek utasitandók, hogy a mennyiben a munka nagyobb mennyiségben kivántatnék azt a czéhbeliek közt lesz széjjel osztandó. 4er A táborba kelő nemzetőrök vissza jövetelökig minden kincstári és városi fel szolgálatok alól fel mentetnek. 5ör A nemzetőrök szállítására kivántató előfogatok ki állítása Rácz Flórián képviselő és Salai László katonai biztosra sátor karok beszerzése Czakó János 2ik bíróra a sátorhoz való ponyvákról való gondoskodás mit magok adnak a nemzetőrök Fekete Pál képviselőre bízandó - egyébbiránt mint hogy a most útnak indítandó 259 nemzetőr a törvény szerint öszve írottak közül önkénytesen állott ki - válalkozáskor pedig a teendő szolgálat ideje nem tudatott, s csak három, vagy legfellyebb négy hétig tartoznak gondoltatott, s az illetők is csak ennyi időre válalkoztak, s íratták be magokat, az e tekintetben ez alkalommal tett felszollalás és panasz megszüntetéssül, - a Jász kerületi nemzetőr sereggel pár nap alatt ide meg érkezendő fő kapitány ur utasítása és közben járásának ki kérése mellett a minisztériumhoz felírás határoztatott, mellyben az a megirt, s egyéb körülményeknél fogva a 8 hétre kiszabott szolgálati időnek négy hétre leendő levonására meg fog kerestetni. Különben az indulás f. hó 14-én határoztatik. BKML Kiskunfélegyháza, V 141. A. Protocollum Politicum I. 21-22.p. (Közli: IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor 1988. 223-225. p.) 146

Next

/
Oldalképek
Tartalom