Soós László: Soós László doni naplója és levelezése 1942-1943 - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 10. (Szolnok, 2007)
NAPLÓBEJEGYZÉSEK – LEVELEZÉS
hogy majd reggel megyünk, Bagiék is itt alszanak idebent nálam. Tóth Matyinak ki kellett menni a földerítőbe szánkóval, kihozni a portékát, mert feloszlott a földerítő. Este van, esik, hordja a havat, szánkóval mentek, én összepakoltam. Édes drága Lacikám! A pénzt megkaptam, 50 pengőt, nagyon szépen köszönöm. Jólesik a segítség, de ha látnánk, az mindennél többet érne. A jó Isten tán megajándékoz bennünket és haza fog segíteni. Édes szívem, az este megkaptam a 18-án írt lapodat, annyira megörültem. Csókolunk számtalanszor, hű feleséged, Ilonka és leányod és Mama. Mindég sietek, sok a dolgom. Drága édes Lacikám! Ilikém teleírta előre a lapodat, látod, milyen betűket írt. Édes szívem, most vettem káposztát, de nem gyalultam le hordóba, hisz nem tudom, mikor jössz. Életem, valószínű a disznót le kell vágni vasárnap, pedig nálad nélkül nem akartam. Csókolunk számtalanszor, hű feleséged, Ilonka és leányod Csöpi és Mama is. Ilonka 1942. XI. 26. csütörtök Az éjjelt izgatottan aludtam át, már három órakor fölkeltem. Az őrmester úrnak is mindent összepakoltam, fölkeltettem. Készülődtünk és elköszöntünk, éjjel indultunk a nagy útra, a parancsnokság elé kellett menni. Mire odaértünk ott volt egy nagy autóbusz, alig fértünk fel. Végre elindultunk, az idő nagyon rossz volt, esett a hó, dara, szépen mentünk. De később olyan nagy hó volt az úton, hogy tolni kellett a buszt, térdig érő hóban, meg esett is jól. Olyan 56 km-t mentünk, ötkor indultunk és három órára értünk be, ennyi ideig kínlódtunk a hóval, a bakancsom csupa víz lett. Az állomáson kint kellett állni a peronon, már majd elfagyott a lábunk, végre felszálltunk egy német vonatra. De az is elég hideg volt. Megvacsoráztunk, mert csak reggel ettünk. Konzervet vacsoráztam. Éjjel egy óra tájt értünk be egy állomásra Valujkiba, ott egy nagy kaszárnyában szálltunk meg, itt is hideg volt, alig tudtam valamit aludni. Drága édes Lacikám! Kivánom, hogy soraim a legjobb egészségben találjon. Drága szívem, épp most volt itt Tóth Sándor felesége, Mariska, és mutatta, hogy a tábori 131