Soós László: Soós László doni naplója és levelezése 1942-1943 - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 10. (Szolnok, 2007)

BEVEZETŐ

otthon maradóknak kellett szembenézni. Az első hónapokban a katonák még követni tudták, illetve benne éltek az otthoni történésekben, de később már a „csináld legjobb belátásod szerint” vélemény vált úrrá a feleség kérdéseire adott válaszokban. A családtagok és ismerősök által küldött információk a falu életéről, eseményeiről tájékoztattak, és jól tükrözik, hogy még csak elképzelni sem tudták a fronton zajló borzalmakat. A szorongás és a félelem hozta napi kapcsolatba azokat az embereket, akiknek valamelyik közeli hozzátartozója a fronton szolgált. A naplóból és a levelekből kitűnik, hogy egy kis faluból is milyen sokan vettek részt a doni harcokban. A napló írójának üzlete, amelyben most csak a magára maradt feleség dolgozott, a frontról érkező hírek gyűjtőhelye lett, és Kisasszonyszöllő, valamint Tiszainoka aggódó asszonyai ide jártak kicserélni a távolból kapott híreket. A 2. magyar hadsereg harci tevékenységéből a napló írója főleg azokat az eseményeket érzékelte és rögzítette, amelyek a kecskeméti 13. könnyű hadosztály tüzér osztályának körzetében zajlottak. A hadtörténeti források hiányossága miatt a kisebb alakulatokról szinte semmit sem tudunk. Különös véletlenként értékelhetjük, hogy a kecskeméti tüzérek harci tevékenységéről ránk maradt a 13/2. üteg parancsnokának, Szentistvány Józsefnek a visszaemlékezése és a honvédek mindennapi életébe betekintést nyújtó Soós László őrvezető naplója. A közzétételétől azt reméljük, hogy segíti múltunk ezen időszakának árnyaltabb megismerését, és a maga módján hozzájárul ahhoz, hogy ezek az események a kollektív emlékezés részévé váljanak. Mind a naplót, mind a levelezést szó szerint, a mai helyesírás szabályai szerint közöljük. Mindkét dokumentumban a szerkesztői kiegészítések zárójelben szerepelnek, ezekben főként a nevek feloldására szorítkoztunk. A kötethez készített magyarázó lábjegyzetek a családi emlékezetben fellelhető, illetve a szakirodalomból vett adatokon kívül, a naplóban rögzített eseményekhez kapcsolható, a Magyar Távirati Iroda által kiadott ún. napi jelentések válogatott részeit tartalmazzák. Sikerült megtalálni azokat a rendelkezéseket is, amelyek a tábori levelezés, csomagküldés stb. szabályait meghatározták. Itt került közlésre továbbá az a haditudósítók által készített csekély számú riport is, amelyet a meglehetősen szűkszavú katonai parancsnokság megjelenni engedélyezett. Tekintettel arra, hogy a II. világháború idején keletkezett katonai levéltári források túlnyomó többsége megsemmisült, a Magyar Távirati Iroda által naponta kiadott információk - mint másodlagos források - az események hátterének megvilágítására jól felhasználhatók. Függelékben közlünk egy, a napló írója által évtizedekkel később elkezdett visszaemlékezés töredéket, amely nemcsak torzóban maradt, de gyakorlatilag a naplóbejegyzéseken alapul, azok rövidített változata. Szintén itt kapott helyet 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom