Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedéstörténete - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 7. (Szolnok, 2005)

zöme elhagyta a céget. A MÁV erre a MA VART üzemeit saját kezelésbe vette, és egyesítette saját gépkocsiüzemével, valamint a postától átvett, helyközi forgalmat lebonyolító autóbuszjáratokkal. Az üzemeket aztán saját igazgatása alá rendelte. így jött létre a MA VAUT (Magyar Királyi Államvasutak Közúti Gépkocsi Üzeme), amely 1935. január 1-től működött. E cég látta el aztán az országos közúti helyközi személyszállítást. 117 Az első MÁVAUT járat megyénkben 1935. május 15-én létesült, Debrecen-Kisújszállás között. 118 A budapesti központhoz utóbb 16 vidéki főnökség tartozott, melyeket általában a vasút tőszomszédságában építettek fel. így a vasúton érkező üzemanyagot könnyebben át tudták venni. E szempont alapján alakították ki 1939-ben a MÁVAUT szolnoki kirendeltségét is a későbbi Mártírok útján, az Ó-szolnoki teherpályaudvar mellett. 119 Ez kezdetben 3 autóbusszal rendelkezett, míg a személyzet 7 fő volt. 120 A MÁVAUT autóbuszok 1940-ben naponta egy-két alkalommal közlekedtek a Szolnok­Cibakháza, Szolnok-Kisújszállás, Szolnok-Besenyszög, Szolnok-Tiszakürt, Szolnok-Jászladány útvonalakon, évente 227 ezer utast szállítva. 121 A teherszállítás lassan fejlődött ekkoriban. A közúti teherfuvarozás feladatát 1933-ban a magán tehergépkocsi fuvarozók összefogásából alakult MATEOSZ (Magyar Teherautó Fuvarozók Országos Szövetkezete) vette át. 122 Szolnokon a helyi vállalkozók nem tudták megoldani a városi tömegközlekedés magas színvonalú, szervezett lebonyolítását. A konkurenciaharc mellett közlekedésre alkalmatlan, piszkos autóbuszok jellemezték a megyeszékhely közlekedését. A város vezetése ezért a budapesti székhelyű START Autóközlekedési és Autófelszerelési Vállalattal létesített kapcsolatot. Az országos hálózattal rendelkező vállalat 1924-ben indította járatait, majd három év múlva a megyében is megjelentek buszaik, a Vámosgyörk - Jászberény és a Túrkeve - Kisújszállás útvonalakon. 123 Szolnok kedvezőnek tartotta a START feltételeit, és megbízta a céget a helyi 117 A MAVART-tól a VOLÁNBUSZ-ig. Bp. én. Közlekedési Múzeum Könyvtára, b. 8261.; ­Magyar Országos Levéltár Jelenkori Gyűjtemény (Továbbiakban: OL.) XXIX. H-l-a. MÁVAUT iratanyaga 1945-1955. 118 SZML Kisújszállás ir. 1459/1936. 1,9 SZML Szolnok ir. 22858/1938. 120 Közlekedéstörténet. 60. p. 121 SZML Szolnok ir. 4531/1947. 122 A magyar állam szervei. 1944-1950. N-Z. Bp. 1985. 635-636. p. 123 Közlekedésügy 196. p.; - SZML Szolnok ir. 1781/1949. 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom