Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedéstörténete - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 7. (Szolnok, 2005)
105. Dereglye hajózási engedélye 1903. augusztus 23. 16987 903 Hajózási engedély. Bucsai János mezőtúri lakos, dereglye tulajdonos részére, ki is az alulírott hatósághoz benyújtott kérvénye folytán s a gyulai kir. folyammérnöki hivatal, mint hatósági szakértő javaslatára a vízjogi törvény 19.§-a alapján engedélyt nyert arra, hogy az 1869 évi április 2lén 2362 sz. alatt kelt közmunka és közlekedésügyi miniszteri körrendelettel a hajózási jog gyakorlására vonatkozólag kiadott utasítás és ideiglenes folyó, csatorna és hajózási rendszabályok szigorú betartásának kötelezettsége mellett a Hármas és Sebes Körös folyón Csongrádtól - Szeghalomig homok és burgonyaszállítás czéljából egy közönséges - nem gőzerővel járó - dereglyét járathasson. Kelt. Szolnokon, 1903. aug. 23. alispán. SZML Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja iratai. 14216/1903. Egyoldalas, kézzel írt levél. A XX. század elején még közlekedtek emberi erővel vontatott fahajók is a Körösön, amit a közölt dokumentum is példáz. 1903-ban Bucsai János engedélyt kért, hogy 14 m hosszú dereglyéjével Szeghalomtól Csongrádig homokot és burgonyát szállíthasson. 106. Bódi István hajójának elárverezése 1931. november 2. r Árverési jegyzőkönyv Felvétetett 1931. évi nov. hó 2-án d.e. 11 órakor Szolnok város területén a Tiszaparton Tisza Szálloda és Fürdő mellett Bódi István hajótulajdonos adó és állami o. illeték hátralékostól 1930. évi okt. 30-án, 1931. júl. 2-án, 1930. szept. 13-án és 1931. június 22-én lefoglalt ingóságoknak elárverezése alkalmából. 321