Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)

122. Zavirasz György boltbérleti szerződése Szabadszállás, 1797. november 18. Mi Privilegiált K[is] Kun Szabadszállása Helységének Bírája és Tanácsa egy részről adjuk tudtokra akiknek illik, mindeneknek; Hogy helységünkben lévő egyik boltunkat, hozzátartozó lakóházzal együtt három esztendeig, ú.m. 1797. szeptember 1-től 1800. augusztus végéig árendába kiadtuk és meghagytuk Zabira György kereskedő lakosunknál esztendőként száz forintokban; oly móddal: 1. Hogy a pactált summát tartozzon a megnevezett kereskedő négy angariában, úgy, hogy minden angariát éspedig jelesen az utolsóig mindenkor előre helységünk köz cassájában okvetetlen befizetni. 2. Hogy pedig adófizető lakosaink az adónak fizetésére annál jobban megtartathassanak, tehát a tehetősebb gazdának ugyan 3, de a többinek egy forinton felül hitelben semmi nemű portékát adni ne bátorkodjon; különben hitelének megvételére tőlünk assistentiát nem fog nyerni. Gabonáért pedig semmi nemű szín alatt portékát adni vagy cserélni, confiscatiónak büntetése alatt tilalmas lészen. 3. Az épületeken előforduló minden aprólékos reperátiókat maga az arendátor tenni és így az épületeket, edényeket oly állapotban, ami neműben által vette, az árenda eltelésével a közönségnek által és visszaadni tartozik. Én is alább megnevezett Zabira György másrészről az előrebocsátott cikkelyeket és cautiókat elfogadván, reáállok; az arendatitia summának pedig nagyobb bátorságára minden javaimnak, úgy, hogy ha a meghatározott mód szerént időről időre meg nem fizetvén, a helység önön hatalmával is azokból maga magának tetszése szerént eleget tehessen, in solidum lekötöm és kötelezem. Mely köztünk eképpen végzett egyezségünkről mindkét részről jelen contractuális levelünket kiadtuk Kis Kun Szabadszállásán, Szjent] Mihály havának 18-dik napján, 1797-dik esztendőben. N.N. helység Főbírája és Tanácsa, azok közül Varga József tanácsbéli és Tóth Mihály főjegyző Zabira György (aláírása és pecsétje) Egyoldalas eredeti szerződés, aláírásokkal és a város vörös viaszpecsétjével hitelesítve, a bérleti időszak latin nyelven szerepel. Zavirasz György aláírása mellett szintén vörös viaszpecsétet használt. A három hitelesítő a Jászkun Kerület alkapitánya, főjegyzője, illetve a kiskun kapitány. SZML Jászkun Kerület Közig. ir. Fasc. 9. No. 580/1798. 279

Next

/
Oldalképek
Tartalom