Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)

GÖRÖGÖK ÉS ZSIDÓK - A GAZDASÁGI HELYCSERE int az eddigi forrásokból is látható, a Jászkunságban letelepedett görögök sokáig meghatározó szerepet töltöttek be a kiváltságos települések kereskedelmi és hiteléletében. A XVIII. század folyamán szinte kizárólag ők látták el a kereskedéssel, bérletekkel, hitelügyletekkel kapcsolatos teendőket és jó kapcsolatuk alakult ki a helyi lakosokkal. Vagyonuk, alkalmazkodó képességük lehetővé tette számukra szinte minden kerületi kiváltság elérését. Az asszimiláció, a megtelepedett életmód azonban bizonyos tekintetben korlátokat is jelentett. A koraibban mozgékony, vállalkozó szellemű kereskedők kényelmesebb életformát szoktak meg, beszűkültek az árubeszerzés lehetőségei, egyre inkább a belföldi árucikkek eladóivá váltak. Többen felhagytak a kereskedéssel, és a jászkunokhoz hasonlóan maguk is inkább földmüveléssel, gazdálkodással foglalkoztak. Ezek a körülmények megkönnyítették a zsidó kereskedők helyzetét, akik már a XVIII. század végétől egyre komolyabb konkurenciát jelentettek a görögök számára. A Jászkun Kerületen belül a legkorábban a Kiskunságban jutottak szerephez a nagyobb áruválasztékkal, kedvezőbb feltételekkel rendelkező zsidó kereskedők. Más területek - főként a jászsági települések - sokáig jelentős ellenállást tanúsítottak beköltözésükkel szemben. A források ennek a kettős folyamatnak a főbb jellemzőit érzékeltetik, hiszen azok a dokumentumok, melyek a görögök szerepének csökkenéséről tudósítanak, egyben jelzik a zsidó kereskedők fokozatos térnyerését is. 94. 213

Next

/
Oldalképek
Tartalom