Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)
ZSIVÁN LADISLAUS 59 éves, görög nem egyesült vallású, özvegy, magas termetű, robosztus alkatú, arca pirosas, haja, bajusza és szemöldöke fekete. Kozani városából származik, ahol 14 éves koráig nevelkedett, itt él egy fia is. 1724-ben, amikor rokonai már meghaltak, Vidinnél jött át Magyarországra, de ebből az időből semmilyen okmányra nem emlékszik. 10 évvel ezelőtt járt utoljára hazájában, de erről nincs okmánya. A Kiskun Kerületben, Félegyházán él, ahonnan Csongrád megyébe is átjár. Bécsi, lipcsei és török árukkal kereskedik. Még nem határozta el, hogy hűségesküt tesz-e. ZSIVÁN JOANNES 22 éves, görög nem egyesült vallású, nőtlen, közepes termetű. Haja és bajusza gesztenyeszínű, szeme kékes, sápadt arcú. Kozani városából származik, ahol 12 éves koráig nevelkedett. 1759-ben, megbízható görög kereskedővel Zimonyon át jött Magyarországra apjához, minden okmánya nála maradt. Apjával él Félegyházán, még nem döntötte el, hogy végleg Magyarországon marad-e. Lejegyezték: Dósa Gergely kerületi főjegyző Illéssy István kerületi kapitány Szabó János ülnök Kívül: A Török Portának alávetett görög kereskedők összeírása, akik a Jászkun Kerületben tartózkodnak. 1770. április 7-én a kerületi közgyűlésen bemutatva és innen elküldve a Helytartótanács részére 18 oldalas latin nyelvű táblázatos kimutatás tartalmi fordítása. A tisztségviselők aláírása eredeti, két vörös viaszpecséttel hitelesítve. A neveket a forrásban szereplő alakban közöljük. SZML Jászkun Kerület Közig. ir. D Capsa VI. Fasc. 4. No. 24 Vi A számtalan eredménytelen korlátozó rendelkezést követően Mária Terézia határozott intézkedésre szánta el magát. 1769. április 5-én kiadott rendeletével a Magyarországon élő török alattvaló görögök összeírását rendelte el, ami lényegében kétoldalú egyezmény volt, a szultán 1768. január l-jén kiadott ferniánjához hasonló tartalmú. Célja a korábbi vámkedvezmények megszüntetése és a görögök jogi helyzetének rendezése volt. A rendkívül adatgazdag összeírásból képet kaphatunk a kereskedők személyéről, a vándorkereskedés időszakának főbb jellemzőiről, s olykor egy-egy kereskedői életűt fontosabb állomásait is megismerhetjük. 115