Czégény Istvánné: Jászberényi végrendeletek a 18-19. századból - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 4. (Szolnok, 2000)

SZML Jászberény Végrendeletek 1756-1848. H-L. Capsa 25. Fasc. 10. No. 188. 98. sz. 1840. január 10. Kurdi János özvegye Nyíri Judit végrendelete A Mindenható Úr Isten Nevében! Miutánn el annyira el öregettem: hogy halálomat közeliteni gondolván mind a mellett ép, és fris elmémen lévén kivántam végrendelést tenni. l-o Minthogy semmi Successorom nem lévén egyedül Ilona mint örökben tartott Leányom a ki több évektől fogvást öregségemben gondomat viseli, és mind addig dajkál, azon mellettem tett fáradozásának jutalmául tehát hagyok a Belső hegyen lévő 13 út Szöllöt, mellyet néhai Kurdi János férjemvei mint pallagot termővé tsináltam. 2-o A mi házi s' agyi eszközeim vágynak azokat is a fent emiitett fogadott Ilona Leányomnak hagyom. 3-o Hogy pedig most nevezett Ilona fogadott Leányomat valaki adósomnak ne mondhassa, Lelkem Szerént fel fedezem: hogy ezek előtt néhány évekkel nékie s' férjének bizonyos Summát költsönöztem ugyan; hanem semmi keresőm nem lévén tőle élelemre s' ruházatomra fel szedegettem, s' már mostan leg kevesebbel sem tartozik. 4-o Ami össi földeim vágynak azokat a Kurdi Successorok vegyék halomáson után birtokokban, s' fizessenek el takarítási költségem helyett a Sz. Ecclésiára 20. fkot. 199

Next

/
Oldalképek
Tartalom