Czégény Istvánné: Jászberényi végrendeletek a 18-19. századból - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 4. (Szolnok, 2000)

Melly eképpen Véghez vitt végső Rendelésem, s' akaratom, hogy az általam Requirált Testamentarius Urak által előttem szorul szóra fel olvastatván helyben hagytam, s' nagyobb állandóságára Nevem alá Írásával is megerösitettem. Sig. Jász Berény die 26-o X-br. 1803. Fáczán Demeter (s.k.) Coram Nobis Antonio Nagy Michaele Terjéky vnotarius SZML Jászberény Végrendeletek 1755-1848. A-G. Capsa 25. Fasc. 6. No. 2. 59. sz. 1804. március 24. Bakki Anna végrendelete Atyának, s' Fiúnak, s' Sz. Lélek Istennek Nevében Amen! Alább is meg irtt Bakki Anna hajadon Leány mint hogy az Úr Istentűi régtűi fogva való sinlödö nyavalyával meg látogattattam, várván minden szempillantásban utolsó órámot, minek előtte ahoz jutnék, boldogult édes anyámtúl maradott kevés Javaimrúl illy Istenes rendelést kívántam tenni, amint következik. l-o Vágynak három kötélbül álló puha földeim s' egy Szölőtském, azok közül a Cserőnél fekvő Földemen mellyet boldogult édes atyám tulajdon pénzén szerzett volt, azon Summában, melyben a fassionalis levél mutatása szerint nevezett édes atyám által meg vétettetett, hagyom Bóta Mihály Uterinus testvér ötsémnek úgy: hogy annak hová hamarébb le fizettendö árábúl tisztességes el 131

Next

/
Oldalképek
Tartalom