Zádorné Zsoldos Mária: Jász-Nagykun-Szolnok megye egészségügyi szervezetének, helyzetének fő vonásai 1876-1976 - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 2. (Szolnok, 1997)

A Stefánia anya- és csecsemővédelem munkája két szakaszra osztható. Az első időszak a szervezet fiókintézeteinek megalakulásától az 1920-1932. közötti évek voltak. Munkájuk eredményeit igazolja, hogy a 13 településen, ahol dolgoztak a csecsemőhalandóság 2,30 -9,4 %-kal visszaesett az adott intézet megnyitása előtti csecsemőhalálozáshoz viszonyítva. 1922-1930. között egyetlen helységben, Cibakházán volt 5,10 %-os emelkedés. Ennek oka a gazdasági helyzetben bekövetkezett változás, ami nagyfokú elszegényedéshez vezetett. A fokozódó szegénység ebben a községben a gyermekhalandóság növekedésében is jelentkezett. 159 Az anya- és csecsemővédelmi tevékenység második szakasza 1933-tól 1940. év végig tartott. 1941-től a Zöldkereszt egészségvédelmi fiókintézetei ezt a nagyszerű munkát törésmentesen folytatták. A Stefánia tevékenységének második szakasza a fiókintézetek kialakulásával, területi terjedésével megszilárdulásával egyidejű. Az anya- és csecsemővédelmi munkát két formában végezték. Az egyik a tanácsadás, a másik a helyszíni látogatás volt. A tanácsadást orvos (orvosok) a látogatásokat védőnők végezték. Az orvosi tanácsadás a terhes nőkre, a csecsemőkre és a kisdedekre terjedt ki. A védőnők a terhes nőket, a gyermekágyas kismamákat, csecsemőket, kisdedeket látogatták. Mindkét tevékenységi területen felvilágosítottak, segítettek és ellenőriztek is. Nagyszerű, fáradhatatlan munkájukat 1933-194l-ig terjedő évek bizonyított eset számainak tájékoztató, összesítő adataival szemléltetjük. 160 A Stefánia fiókintézeteiben Orvosi tanácsadásban Védőnők látogatási részesültek száma száma Terhes Csecsemő Kisded Terhes Gyermekágyas Csecsemő Kisded 32.210 212.676 164.210 38.935 36.971 321.679 304.495 Részadatok negyedévi bontásban az 1. sz. mellékletben vannak. KELLNER L. 1931. 18. 159 160 SZMLKL-esir. 100/1927. Alispán 1933-1944. évnegyedes jelentései. 74

Next

/
Oldalképek
Tartalom