Hegyi Klára; Botka János: Jászberény török levelei; Latin és magyar nyelvű források a Jászság XVI-XVII. századi történetéhez - Szolnok megyei Levéltári Füzetek 11. (Szolnok, 1988)

dást-hadakozást tükröznek, amelyben mindegyre a város maradt alul. Hiszen az azonos tárgyban többször megismételt tiltások nem hagynak kétséget afelől, hogy ezek teljességgel hatástalanok maradtak. Érdemes külön végigolvasni az 1668-ban Jenisehir-fenárban (az Isztambul peremén fekvő téli szálláson) kelt tíz szultáni rendeletet (116-125. sz.), amelyekben összesűrítve fellelhető a városnak mindazon sérelme, amelyet korábban is, később is mindegyre panaszoltak, s amelyeket szultáni rendeletekkel sem lehetett orvosolni. Miféle önállóság az, amelyben az alattvalók ilyen mértékben kiszolgáltatottak azoknak a hivatalnokoknak, akik ügyeiket közvetlenül intézik? Ha alaposabban számba vesszük a visszatérő sérelmeket, egyetlen mozgatóerőt találunk mögöttük: a pénzét — törekvést többletjövedelmekre, bármi áron, folytonos törvénytelenségek árán is. Jászberény és a többi település lakói soha nem arra panaszkodtak, hogy a törökök akadályoznák őket bírájuk szabad megválasztásában, ellenőriznék számadáskönyveiket, vagy beleszólnának abba, kit ítélnek boszorkánynak vagy paráznának. (Ezekbe az ügyekbe hódoltság-szerte a vármegye és a magyar földesúr ártotta bele magát.) Annak a fokozódó közönynek, amellyel a török adminisztráció a 17. század folyamán a települések beléletét szemlélte, éppen a számtalan visszaélésnek ez a tartalmi egyhangúsága a legáltalánosabb mutatója. Ezért állíthatjuk, hogy a hódoltság városai a kiszolgáltatottság és a terhek súlyosbodásának közepette is tényleges önállósággal rendelkeztek, összehasonlíthatatlanul többel, mint amennyit egy török vezetés alatt álló balkáni város keresztény lakói mondhattak a magukénak. Iratanyagunkban több tartalmi csoport különíthető el egymástól, amelyeket érdemes röviden végigtekinteni elsősorban abból a szempontból, hogy a bennük felbukkanó jelenségek egyediek-e, vagy más városok forrásaira támaszkodva általánosíthatók.

6 Az első csoportba a város gazdasági életéhez, adóügyeihez, adózóinak jogállásához kapcsolódó iratokat sorolom. Közülük azok a legszámosabbak, amelyek a törvényesnél magasabb vagy önkényesen kivetett adókról, illetéktelenek követeléseiről szólnak. A visszaélésekben az egri pasáig bezárólag mindenki érdekelt volt: a város adóügyeit kezelő eminek és zábitok (3., 7., 22., 31., 36., 71., 78., 97., 101., 145., 147. A hódoltsági városok iratanyagainak jórésze kiadott. Időben elsőként Kecskemét török iratait publikálta SZILÁDY Áron fordításában HORNYIK János: Kecskemét város története oklevéltárral. II.Kecskemét 1861.-Nagykőrös, Cegléd, Dömsöd, Szeged és Halas török iratai (szintén SZILÁD Y Áron fordításában): SZILÁD Y Áron-SZILÁGYI Sándor: Okmánytár a hódoltság történetéhez Magyarországon. I—

II. Pest, 1863. - Mezőtúr török iratai RLPICZKY János fordításában: HAAN Lajos-ZSILINSZKY Mihály: Békésmegyei oklevéltár. II. Budapest 1877. - Debrecen és Gyöngyös iratai regesztákban használhatók: FEKETE Lajos: Debrecen város levéltárának török oklevelei. Levéltári Közlemények 1925. ill. FEKETE Lajos: Gyöngyös város levéltárának török iratai. Levéltári közlemények 1932-33. - Magyarországon kevéssé ismert és használt Rimaszombat igen gazdag török iratgyűjteménye, amely szlovák fordításban publikált: Jozef BLASKOVIC: Rimavská Sobota v Sasé osmanskotureckého panstva. Bratislava 1974. - A kiadatlan gyűjtemények közül mennyiségében és tartalmában fontos török iratanyag Miskolcé (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. sz. Levéltár) és Gyöngyöspatáé (Egri Egyházmegyei Könyvtár). Néhány darabból álló török anyagok másutt is maradtak. 12