Szabó Ferenc: Öcsöd története dokumentumokban 1715-1960 - Szolnok megyei Levéltári Füzetek 10. (Szolnok, 1987)

34. 1871. szeptember 3. A pénz helyett természetbeni búzafizetéssel folyó adásvétel régi gyakorlatának tilalmazása Öcsödön Elnök úr a községi bíró úr előadása s ehhez kapcsolt kérelme nyomán jelenti, hogy a községi bíró úr a bolti és piaci árucikkeknek azon eddig divatozott elárusítás módját, mely szerint azok az illető kereskedők által a lakosságnak gabonáért is eladattak, utólagos jóváhagyás reményében betil­totta: ennélfogva kéri a képviselő testületet, miszerint őt ez érdemben további utasítással ellátni ne terheltessék. ... Községi bíró úrnak a cserekereskedés betiltására vonatkozó eljárása felett a nézetek megoszolván: minekutánna az elnökileg megejtett névszerinti szavazás eredménye az eljárás előnyére dőlt el, ennélfogva bíró úr azon eljárása, miszerint legközelebb úgy a bolti mint a bárminemű piaci árucikkek és tárgyaknak gabonáérti cserébe adhatását a vevő közönség érdekeinek megóvása tekintetéből betiltotta, helyeseltetik, s feljogosittatik, hogy ezen eljárásának jövőre is minden eréllyel tekintélyt szerezni iparkodjék, miről is a lakosságot alkalmazkodhatás szempontjából többszörös közhírré tétel útján, a vándor kereskedőket pedig a község fő bejáratainál felállítandó tilalomtáblákon, az utzákoni dohányzás és koldulás tilalmának egyidejűleges láthatóvá tételével tudomásba helyezni siessen. Kétoldalas tisztázat részletei. BML Öcsöd község iratai. Képviselőtestületi jegyzőkönyv 1871. szept. 3~i közgyűlés 3. sz. előterjesztése és határozata. A határozat azzal védte az iparcikkeket vásárló lakosság érdekeit, hogy gátolni próbálta a búza éven belüli áringadozására épülő spekulációt. (Cséplés után a gabona olcsóbb volt, mint télen vagy tavasszal.) A községnek a helypénzszedés és a hatósági mérlegelési díj érdekében a gabona piaci adásvétele volt kívánatos, nem a cserekeres­kedelem. 35. 1874. december 14. Az öcsödi képviselőtestület állásfoglalása a község közigazgatási hovatartozá­sa ügyében: a kunszentmártoni járáshoz és az alakulóban lévő Szolnok megyé­hez kíván csatlakozni Felolvastatik Kunszentmárton város polgármesteri hivatalának egy átira­ta s ezen átirat kapcsában vett jegyzőkönyv, melyben a város polgármestere Öcsöd község közönségét arra nézve, ha valljon Kunszentmárton város és 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom