Szabó Ferenc: Öcsöd története dokumentumokban 1715-1960 - Szolnok megyei Levéltári Füzetek 10. (Szolnok, 1987)
kénti pótlását is, mert a szöveg egyébként értelemzavaró maradt volna. A közreadott szövegből történt kihagyásokat három ponttal jeleztük, s ha a kihagyott részek tartalma megérdemelte, a hozzáfűzésekben röviden utaltunk rájuk. A levéltári jelzet előtti archivisztikai jellemzés (a terjedelem, az írástechnika, a pecsételési mód, stb. leírása) a hitelesség szolgálatában áll. A közlésre kiválasztott iratanyaggal a település történetének lénye-, ges, meghatározó mozzanatait éppúgy érzékeltetni próbáljuk, mint a korábbi évszázadok, évtizedek hétköznapjait, az öcsödi nép életkörülményeit, életmódját. Összeállításunk szándéka olyan községtörténeti forrásgyűjtemény publikálása volt, amely mind a történeti tudományok, mind pedig az oktató-nevelő munka, a közművelődés céljára közvetlenül és tartalmasán felhasználható. A forrásgyűjtemény jellegéhez tartozik, hogy műfajilag önmagában is megáll, de nem pótolhat egy hasonló tárgyú monográfiát, s nem helyettesítheti az idézett helyismereti irodalom tanulmányozását sem. Az a kívánatos, hogy e kis kötet forgatói az itt alig vagy egyáltalán nem említett forráshelyek és forrástípusok (köztük pl. a református egyházközség működése során keletkezett iratok, jegyzőkönyvek, anyakönyvek; a bevezetőben említett öcsödi helyi újságok; az öcsödi Helytörténeti Gyűjteményben őrzött feljegyzések, fényképek, tárgyak) nyújtotta lehetőségeket kihasználva bővítsék a levéltári anyag adatait. E helyen fejezem ki köszönetemet mindazoknak, akik e forráskiadvány munkálatai során támogattak: A felhasznált dokumentumokat őrző levéltárak munkatársainak, a szegedi Somogyi-könyvtárnak, s külön is az öcsödi helytörténeti gyűjteményt nagy szeretettel és hozzáértéssel kezelő Pantó Antalnak. Sz. F. 9