Seres Péterné: Jász-Nagykun Szolnok megye kialakítása - Levéltári Füzetek 2. (Szolnok, 1975)

A törvényhatóság saját hatáskörében egyes igazgatási kérdésekben, melyeket tör­vények nem szabályoznak, vagy amelyekre csak kerettörvények vannak, szabályren­deleteket alkothat. A szabályrendelet-alkotás legfontosabb követelménye, hogy csak önkormányzati hatáskörbe tartozó ügyekre vonatkozhat, nem lehet törvényellenes, nem sértheti a községek önkormányzatát. A visszaélések elkerülésére született a törvényben az a megszorítás, hogy a végrehajtást csak a szabályos kihirdetés után 30 nappal le­het megkövetelni. A szabályrendeletek ellen is van felebbezésnek helye, tekintettel ar­ra, hogy több embert érint, a határidő itt 30 nap. A fellebbezések kérdésében a mi­niszter a törvényhatóság meghallgatása után dönt. A képviselőház a szabályrendeletek védelmében kiegészítést eszközölt, eszerint a szabályrendeletet felfüggesztő, vagy meg­megsemmisítő rendelkezést a kormánynak meg kell indolnia. b) A közigazgatási költségek fedezése: Az önkormányzat fontos ismérve, hogy költségeinek fedezéséről maga gondosko­dik háziadó útján. Ebben a kényes kérdésben a javaslat csak átmeneti intézkedéseket tesz a törvényhatósági költségek fedezésének végleges rendezéséig. E szerint a háziadót az egyenes államadó megfelelő százalékában vetik ki, és az államadóval együtt szedik be. A törvény végleges szövegébe módosításként került, hogy az adórészt a törvényha­tóságoknak előzetesen kiszolgáltatják. Az ellenzék képviselői élesen támadták az ön­kormányzati költségek fedezéséről szóló 11. §-t. A javaslat védelmezői válaszukban nemcsak azt hangsúlyozták, hogy átmeneti intézkedésekről van szó, azzal is érveltek, hogy az adószedés kötelesség, nem jog, érthetetlen miért ragaszkodik hozzá az ellenzék. c) A kérvényezés és felírás joga: Az önkormányzatok legfontosabb joga volt, hogy bizonyos mértékig beleszóltak a törvényhozásba és az igazgatásba. Ez a jog egyben a feudális igazgatás sarkalatos pontja, s mint ilyen a legnagyobb akadálya a központosításnak. A törvény készítői tisztában voltak a kérdés fontosságával, radikális megoldásra azonban nem gondoltak, s így felemás megoldás született. A törvényhozás munkájába történő beleszólás a kép­viselőházi rendszerben már igen sok áttételen keresztül valósult meg. A parlamentben a pártok nézetei ütköztek egymással, s nem érvényesültek többé egyes vidékek sajátos szempontjai. Az új törvény egyetlen lehetséges megoldást adott az önkormányzatok­nak: a képviselőházhoz intézett kérvényezés jogát, amely gyakorlatban a törvényhozó­kat esetleg megfontolásra késztethette, de a törvényjavaslatok törvénnyé válását nem akadályozta. Ezen túlmenően biztosítani kellett a törvények zavartalan végrehajtását is. A korábbi államigazgatási gyakorlatban a végrehajtást a végtelenségig meg lehetett tagadni, az új törvény értelmében kétszeri kérvényezésnek van helye. Ha a miniszter ragaszkodott hozzá, a tiltakozás ellenére is, a törvényhatóság köteles a megfelelő ren­delkezést végrehajtani. Súlyosbította a problémát, hogy a tisztviselők kettős felelőssé­gének értelmében az önkormányzat nem tudta megvédeni a végrehajtást megtagadó tisztviselőit. A FŐISPÁN A törvényhatóságok legfőbb tisz tségvis elője a főispán volt, aki a korm ány végre­hajtó hatalmát képviselte. A főispánt a király nev ezte ki és moz dídithatta el hivatalából. A törvény értelmében a régi kiváltságos területeken - mint a Jászkunság is -, megma­radt a tisztviselők régi elnevezése, így a főispánt a Jászkun Kerület főkapitánya cím illette meg. A főispán feladatait a törvény a következőkben foglalja össze: „ellenőrzi a törvényhatósági önkormányzatot és őrködik a törvényhatóság által közvetített álla­mi közigazgatás érdekei felett. " 10 10. 1870. 42. te. 53.§. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom