Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 36. (Szolnok, 2022)
TANULMÁNYOK - HERMANN RÓBERT: Görgei és a Nádor-huszárezred 1843–1849. IV. rész
Ivánka tehát - noha nem írta alá a nyilatkozatot - lényegében ismét kiállt Görgei mellett, s aligha vonható kétségbe azon érvének jogossága, hogy miután nem volt az 1848 októbere utáni események tanúja és részese, nem nyilatkozhat róluk a résztvevő hitelességével. Ennek ellenére persze volt véleménye a történtekről, s ahogy kiemelte Kossuth és Görgei együttes szerepét és jelentőségét 1848-1849-ben, ugyanúgy nem hallgatta el, hogy (Kossuth részéről) hibának tartja a függetlenség és a trónfosztás kimondását, mert ez idézte elő az orosz intervenciót; s ugyanígy hibának vélte azt, hogy Komárom felszabadítását követően a magyar hadsereg nem folytatta nyugat felé a hadműveleteit, hanem Buda ostromával töltötte a drága időt. (Az előbbiben egyébként nem volt igaza, hiszen az osztrák kormány még az előtt döntött az orosz beavatkozás igénybevételéről, hogy a függetlenség és a trónfosztás kimondásának híre Bécsbe ért volna; a Bécs elleni támadás esélyeiről pedig máig folyik a vita.) Maga a rehabilitációs nyilatkozat november 23-án megjelent a napi sajtóban, s elkészült a német és a francia fordítása is. November 23-án egy küldöttség kereste fel Görgeit, s adta át neki a nyilatkozatot, amit a tábornok beszédben köszönt meg. A mozgalom csak félig-meddig érte el a célját. A közvélemény egy részét nem lehetett meggyőzni, s végül a honvédegyletek országos gyűlése 1885. március 9-én szintén elutasította a rehabilitációt. Ugyanakkor ez volt a tábornok tevékenysége kapcsán kibontakozott utolsó nagy sajtóvita, az elkövetkező években az ellenséges megnyilvánulások egyre ritkábbá váltak. A szökevény - Dessewffy Dénes A Dessewffy-család tagjai közül a közvélemény csupán Dessewffy Arisztid vezérőrnagyot, az 1849. október 6-án Aradon kivégzett vértanút ismeri. Pedig csak ebből a családból öt hadnagy, öt főhadnagy, öt százados és három őrnagy szolgált a honvédseregben. Ez utóbbiak közé tartozott az 1848-ban húsz éves Dessewffy Dénes.47 47 Életrajzát lásd: Dessewffy Dénes. 1848-49. Történelmi Lapok, 7.1898.21-22.; Tipula 1907; Alföldy-Boruss 1986, 751-755.; Bona 2015. Dessewffy Dénes Alsózsolcán született, de a család ősi fészkének számító Margonyán keresztelték meg 1828. március 9-én. Két testvére, Gyula (1824-1893) és Zsigmond (1830- 1886) is századosként szolgálta 1848-49-ben a szabadságharc ügyét. O maga az eperjesi evangélikus gimnáziumban végezte tanulmányait, majd 1846-ban lett hadfi (kadét) a császári királyi 12., a mindenkori nádor nevét viselő, jászkunsági kiegészítésű huszárezredben. Ahogy tanulmányunk előző részében írtuk, 1848. október 4-én Schlan (ma: Slanÿ, Cseh ország) városából Sréter Lajos százados, Dessewffy Dénes hadnagy és Szentpétery Samu őrmester vezetésével összesen 58 huszár szökött meg. A huszárok igyekeztek a mellékutakat használni, s a nagyobb településeken legfeljebb éjszaka, zaj nélkül átkelni. A hazafelé vezető út azonban így sem volt éppen akadálytalan. Október 4-én és 5-én még viszonylag nyugodtan haladtak, de október 6-án, 7-én és 8-án egyaránt megütközésre kényszerültek az ellenük kivezényelt katonasággal. Amikor egy osztrák kisvárosban a helyi polgárőrség egyik tagja a menetparancsot követelte tőlük, Dessewffy így felelt: „Menetparancsom a pisz- 84
